Nőttek vagy csökkentek a bérek?

Budapest, 2014. február 21., péntek (MTI) - Az MSZP szerint nem nőtt, hanem csökkent az emberek keresete, és ezt bárki a pénztárcáján érezheti.

Kormos Kata, a párt szóvivője ezt azután közölte az MTI-vel, hogy Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő sajtótájékoztatón azt mondta: az, hogy 2013-ban a bruttó és a nettó átlagkeresetek is nőttek, a családi adókedvezménynek, a béremelési programoknak, a rekordalacsony inflációnak és a rezsicsökkentésnek köszönhető.

Az ellenzéki párt ezzel szemben úgy látja: Selmeczi Gabriella elhallgatja, hogy a KSH a bruttó, azaz adólevonás előtti jövedelmekkel számol, és az egykulcsos személyi jövedelemadó miatt tízből nyolc munkavállaló rosszabbul jár. Hozzátette: azt próbálja a Fidesz elhitetni az emberekkel, hogy „ha az egyik embernek 10 forint van a zsebében, a másiknak pedig 100, akkor mindkettejüknek 55 forintja van”.

Jelezték: „a Mesterházy-kormány többkulcsos, igazságos adórendszert vezet be”, hogy a kisebb keresetűek kevesebb adót fizessenek és meg tudjanak élni a fizetésükből.

Selmeczi Gabriella pénteki sajtótájékoztatóján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagált. Eszerint tavaly a bruttó átlagkereset 3,4, a nettó 4,9 százalékkal nőtt a nemzetgazdaságban, és 2013. január-decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete elérte a 230 700 forintot.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.