Botrány a Debreceni Zsidó Hitközségben

A megújult, Pásti utcai zsinagóga

Hová tűnt 95 millió forint, mennyire legitim manapság a Debreceni Zsidó Hitközség működése? Ezek és még számtalan kérdés okoz fejfájást manapság a közösség igen csekély létszámú tagságának.

Az utóbbi időben ugyan a zseniálisan működő kommunikáció úgy állította be az egyházat, hogy vidéken a legnagyobb, és a hitélet példaértékű, néhányan azonban ennek ellenkezőjét állítják.

Kezdjük az elején! Több mint fél milliárd forintos pályázati pénzt kapott - nem kevés politikai hátszéllel - még Kósa Lajos polgármestersége idején a közösség. Ebből valóban felújították a Pásti és a Bajcsy-Zsilinszky utcai zsinagógákat, zarándokszállást építettek, megújult a székház és még számos más, kisebb beruházásra is sor került.

Úgy tűnt, minden rendben van, de 2015 decemberében Horovitz Tamás elnök - aki nem mellesleg a MAZSIHISZ, az országos szervezet alelnöke, valamint a Kelet-közép Európai Hitközségek Szövetségének elnöke -, 95 milliós kölcsönt kért a MAZSIHISZ-től. Az indok az volt, hogy nem érkezett be még minden pályázati pénz, neki pedig fizetnie kell a vállalkozókat. Pesten csóválták a fejüket a hozzáértők, de egy ellenszavazat után átutalták a jelentős summát.

És a probléma ekkor kezdődött. A debreceni hitközség 2015-ben érvényes alapszabálya ugyanis kimondta, hogy 2 millió forint feletti kölcsön felvételéhez közgyűlési határozat szükséges. Horovitz Tamás nemcsak ezt mulasztotta el, de saját elnökségét is csak januárban tájékoztatta, akkor, amikor a zsinagógában egy szombati istentiszteleten - ahol pénzről nem illik beszélni a mózesi törvények szerint - az egyik hívő megkérdezte tőle.

Hosszas huzavona után, végül június ötödikén volt közgyűlés, ahol nem esett szó a 95 millióról. Sem az elnöki beszámolóban, sem a mérleg ismertetésében. Összesen 46-an jelentek meg az eseményen, ahol többen próbáltak választ kapni a pénz útjára, de ez a mai napig nem történt meg. Jelen volt a közgyűlésen Kunos Péter, a MAZSIHISZ igazgatója is, aki felhívta a debreceniek figyelmét a hitközség gazdálkodásának anomáliáira. Többek között arra a mérleg beszámolói kitételre is, miszerint az ellenőrző bizottság vezetője javasolja a debreceniek könyvelésének újra vizsgálatát az elmúlt öt évre vonatkozóan. Ekkor derült ki ugyanis, hogy a debreceni hitközségnek jelenleg nincs könyvelője, a régi Komlóra költözött. 

Kiderült, hogy Horovitz Tamás időközben - három részletben - 33 milliót már visszafizetett, de ennek a pénznek az útja tisztázatlan, hiszen a debreceni elnök - sokszori felszólítás ellenére - a mai napig nem biztosítja az uniós számlákba való betekintést a  kölcsönadók részére.

A dolog pikantériája, hogy Horovitz Tamás a jelentős pénzt a hitközség nevében vette fel, jelzálogként bejegyeztetett egy Békessy Béla utcai kétszobás panellakást. A kölcsön szerződés június 30-án lejár, a fővárosiak pedig aggódnak.

Július hetedikére elnökségi ülést hívott össze Heisler András, a MAZSIHISZ országos elnöke, ahol téma lesz a fenti kölcsön is.

Horovitz Tamás jelenleg szervezkedik. Az elmúlt héten megpróbálta Heisler András háta mögött meggyőzni budapesti barátait arról, hogy ő a legjobban csinál mindent. Ezért megjelent Budapesten és meghívókat osztogatott sok embernek a MAZSIHISZ elnökségi ülésére. Ez betette a kaput Heisler Andrásnál, aki - többek között - a következőket írta elnökségi tagjainak: „A MAZSIHISZ vezetőségi ülése alapszabályunk szerint zárt ülésnek minősül, amire vendéget a MAZSIHISZ elnöke hívhat meg. Horovitz úr irányába részemről teljes a bizalomvesztés. Ilyen magatartás nem méltó a MAZSIHISZ alelnökéhez. Meg kellett volna keresnie telefonon, levélben, vagy személyesen, de semmiképpen nem szabadott volna egy sunyin előkészített akcióval a MAZSIHISZ elnökének döntése ellen menni. A kialakult helyzet miatt ezért javaslom, hogy a július 7-i vezetőségi ülésen titkos szavazással döntsünk arról, hogy a MAZSIHISZ vezetősége a közgyűlés felé javasolja Horovitz Tamásnak az alelnöki pozíciójából való visszahívását. Horovitz Tamástól pedig kérem, hogy alelnöki pozíciójáról haladéktalanul mondjon le."

Itt tart tehát a botrány. Hozzá kell tenni, hogy a debreceni közgyűlés a mai napig nem hiteles, a jegyzőkönyvet nem kapták meg a hitelesítők, mert még el sem készült.

Hitélet nincs, istentisztelet néha, mert a hívők nem járnak a zsinagógába. Mára közel negyven főre nőtt azon debreceni zsidók száma, akik a városban is váltást akarnak a hitközség élén. Mert ha nem fizeti vissza Horovitz Tamás a hiányzó hatvan milliót június végéig, azt a közösség fogja megérezni.

Diszpolgár információ

További információk, levélváltások, előzmények: ITT

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.