Kastély az erdő mélyén

Eredeti állapotának megfelelően lett felújítva  Fotó: Somogyi Ferenc

Ember nem gondolná, hogy szűkebb környezetében is mennyi érdekesség, látnivaló található. Gyakran tud is róluk, de különböző okok miatt mégsem keresi fel, ismeri meg.

Jómagam is alaposan meglepődtem, amikor közeli kirándulást tervezve ajánlották a bodaszőlői kastélyt. Férfiasan bevallom, debreceni létemre még nem jártam a községben. Valahogy nem volt miért odamenni. Most már lett.

A Barabás kastély a települést körülölelő erdőségben bújik meg, de ismerik Baltazár néven is, mivelhogy Baltazár Dezső püspök birtokában is volt. 1982-ben a Barabás család vette meg. A faluból (vagy nevezhetjük városrésznek is, mivel Hajdúböszörményhez tartozik) északnyugatra kiágazó Vincellér utcán elindulva, az aszfalt elfogyása után, murvás szakaszon, kb. ötszáz méterre érhető el (más források kúriának tartják. Jómagam is az utóbbira szavaznék). Kastélyt kerestem, de egy egész mintagazdaságot találtam. Érkezésemkor éppen a kordonos telepítésű szőlőtőkéket földdel takarták be, a gyepszőnyeg, mintha focipálya füve lenne, oly csíkosan, ívelten nyírták. Hátul lóistállók. Mindenütt pedáns rend, tisztaság.

Az épület egy része a XIX. század fordulója körül épülhetett, U. Szabó János tanyának szánta. Ő akkortájt Hajdúböszörmény egyik leggazdagabb földbirtokosa. Már ekkor kialakulhatott a majorság. Az I. világháború után, a román megszállás idején már Baltazár Dezső püspök a birtokos. Az addigiakat a püspök két szárnnyal toldotta meg. 1945 után a kastélyt nem államosították, Baltazár Lászlóné és dr. Koncsek Béláné a tulajdonos. Az építményt nem tudták fenntartani, állapota folyamatosan romlott. A nyolcvanas évek elejére lakhatatlan lett. A Barabás család ekkor vásárolta meg, de tulajdonjogát csak 2016-ra sikerült megszerezni. Már a vásárlás után megkezdték az ingatlan felújítását. Az évek folyamán eredeti módon állították vissza szecessziós, historizáló formáját. Sok segítséget adott Vásáry Tamás karmester, aki egy ideig a kastély lakója is volt. Az épületben megfordult Horthy Miklós, Bethlen István, Klebelsberg Kunó, Gömbös Gyula, Vásáry István debreceni polgármester. A ház és a majorság a mai napig is a pihenést és a gazdálkodást szolgálja.

A kastély parkjában két mellszobrot állítottak. Baltazár püspök megmintázása nem meglepetés, ám Horthy Miklósé annál inkább. Mai napig komoly viták folynak Horthy Miklós és korának megítéléséről, ezért a kormányzó esetében sokan még nem tartják időszerűnek megörökítését. Így 2018-ban a parkbéli mellszobor is titokban lett felavatva.

Sokat nem nézelődhettem, mert a majorság gondnoka udvariasan, de határozottan a kastély környékének elhagyására szólított fel. Visszafelé igazat adtam neki, mert bár a kapu tárva-nyitva, de az arra igyekvőket tábla figyelmeztette: magánterület. Pedig szívesen megnéztem volna az épületbelsőt, a bútorokat, amelyek korabeliek vagy korhűek, bekukkantottam volna a gazdasági épületekbe. Ezért mindenkinek azt ajánlom, akit érdekel a kastély, előre jelentkezzen be. Csak így látogatható.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.