Bizonyára eddig írt útinaplóim után fura lehet, hogy most nem valami hegyvidék vagy vízpart környékéről ihletődtem meg, hanem egy településről. Pedig itt van a szomszédban legalábbis Szabolcs Szatmár Bereg vármegyében, és bő egy éve még nem is nagyon tudtam, hogy merre tették le a térképen, de mégis ott járva rögtön megtetszett a majdnem kétezer lelket számláló település, Gyulaháza. A nevét egyébként Gyula vezérről kapta, aki a község első birtokosa volt a históriás könyvek szerint.
Lehet, hogy a csendessége és az egyszerűsége miatt lett szimpatikus, de néha jó a nagyváros zajától elvonulni, és egy kis vidéki friss levegőt beszippantani. Ott jártam célja egyébként egyik legjobb barátom hamisítatlan szabolcsi lagziján való részvétel volt, ami életre szóló élményként marad meg az emlékezetemben. Miként az is, amikor a ceremóniát megelőző napon egy röpke kocsikázás során bemutatták az ismerőseim a helység nevezetességeit, köztük a két templomot: a reformátust és a Jézus szívét. Egy általános iskola mellett elhaladva (amely a hely egyik híres szülöttjének a kertészmérnök és a szőlészeti szakember dr. Kozma Pál nevét viselte), egy hatalmas repülőre lettem figyelmes, amely egy talapzatról az égbe nézett. Elárulom, hogy ehhez hasonlót ezt megelőzően csak a Zamárdiban található Világháborúk Múzeumában láttam. Rögtön meg is kérdeztem, hogy miért áll ott?
Ekkor derült ki, hogy bizony itt látta meg a napvilágot 1949-ben az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan is, aki vadászpilótaként is szolgált, így ebből az apropóból érthető volt ez a látványosság. Hétvége lévén nem tudtam közelebbről megtekinteni ezt az emlékművet, de annyi bizonyos, hogy 2010-ben ünnepélyes keretek közt felavatták egy emléktáblával. Ekkor volt ugyanis a harmincadik évfordulója annak, hogy 1980 májusában kis hazánk első asztronautája és Valerij Kubaszov a Szojuz-36 fedélzetén feljutott a világűrbe. Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy több mint két év intenzív kiképzés előzte meg az utazást a Moszkva melletti Zvjozdnij gorodokban, az úgy nevezett Csillagvárosban.
Továbbá felvitte a TV Macit magával az űrbe Farkas Berci (ahogy az ország becézte), és egyik este mesét olvasott a gyerekeknek.
Tulajdonképpen ennek a nyolcnapos történelmi utazásnak állítottak emléket ilyenformán a városatyák a gép restaurálásával, így került rá a gép orrára a jeles 1980-as évszám. Ezen kívül nem mindenki mondhatja el magáról azt sem, hogy egy 2005-ben felfedezett kisbolygót róla neveznek el. Ez pedig 240757 Farkasberci, amelyet egy véletlen egybeesésnek köszönhetően pont május 26-án fedezett fel 25 évvel később Sárneczky Krisztián a Piszkéstetői Obszervatóriumban úgy, mint az a szóban forgó űrutazás. Eme ominózus történelmi tettel egyébiránt a hetedik nemzet lett akkor Magyarország, amelynek képviselete az űrben járt.
Ezt később egy rakás kitüntetéssel (Szovjetunió és Magyar Népköztársaság Hőse, Lenin rend… stb.) is megjutalmazták az azóta nyugalmazott dandártábornokot, aki Csepel és Gyulaháza díszpolgára is egyben. Múltbéli törekvéseinek állít emléket egy tematikus repülés és űrrepülés-történeti kiállítás, amelynek anyaga a fővárosi Közlekedési Múzeumból származik. Sajnálatos módon ott tartózkodásom idejekor már arra a hétre bezárt, így erről nem tudok érdemben nyilatkozni, de következő alkalommal mindenképpen fel fogom keresni.
Talán sokan nem tudják, de fiatal korában futballozott a helyi csapatban is, de végül a kisvárdai középiskolás évek után a repülés iránti vágya felváltotta a stoplist. Így az csak hobbiszinten maradt meg számára, amit fittsége érdekében még sokáig űzött. Aktív pályafutása alatt ugyan légügyi attasé, politikus, tanácsadó és üzletember is volt, de úgy gondolom, ha halljuk a nevét, csakis egyre gondolunk: az első magyar űrhajósra.
Faragó László
Új hozzászólás