A földforgalmi törvény új előírásai

Budapest, 2014. február 28., péntek (MTI) - A parlament múlt nyáron fogadta el a földforgalmi törvényt, amely lépcsőzetesen lép hatályba, március 1-től adásvételi szerződést földre csak biztonsági elemekkel ellátott papíron lehet kötni, illetve ekkortól kell alkalmazni az elővásárlás szabályait is.

Föld eladása esetén, elővásárlási joga első helyen az államnak van. Az államot követik azok a helyben lakó földművesek, akik az eladáskor használják a földet, majd az egyéb helyi földművesek következnek.

Az utóbbi csoporton belül előnyt élveznek a családi gazdálkodók, a fiatal földművesek, továbbá a pályakezdő gazdálkodók. Ugyancsak előnyt élvez - de csak szántó, legelő gyep és fásított terület eladása esetén - az, aki legalább egy éve állattartó telepet üzemeltet.

Az elővásárlási szabályokat nem kell alkalmazni akkor, ha a tulajdonos közeli hozzátartozója a vevő, illetve a közös tulajdonban lévő föld egyik tulajdonostársa váltja magához a többi földet.

Az elővásárlásra jogosultak a helyi önkormányzat hirdető tábláján értesülhetnek arról, hogy lehetőségük nyílt e joguk gyakorlására, a szerződést ugyanis - a megkötést követően - 8 napon belül ki kell függeszteni.

Ugyancsak március 1-től lépnek hatályba a helyi földbizottságot létrehozó szabályok. Valamennyi helyi földhasználó - a magánszemélyek és a cégek is - gazdálkodói közösséget alkotnak. Ők választják meg a helyi földbizottságot, amely 3-9 tagú. Feladata - egyebek mellett - a spekulatív földszerzés megakadályozása.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.