Beregszászban nyugalom van

Beregszász főtér

Miközben a tévé, rádió tudósításai az ukrajnai események kapcsán túlnyomó részben Kijevről szólnak, a Díszpolgár egy beregszászi ismerősét, Kovács Erikát kereste meg az ottani helyzettel kapcsolatban, tekintettel arra, hogy Debrecenben sokan élnek, akiknek beregszászi rokonuk, vagy ismerősük él a határon túl.

Kovács Erikától megtudtuk, hogy „Beregszászban eddig minden a régi, teljes a nyugalom, zavartalanul  működnek az intézmények. A forradalmi eseményekről szerencsére csak a tévéből tájékozódunk. A felkeléssel való szolidaritásról néhány főtérre kivonuló szimpatizáns csendes jelenléte tanúskodott. Az ungvári eseményekről a tévéből tudunk mi is, illetve ott tanuló ismerős diákoktól kapunk információkat. Inkább a következményektől tart az itteni lakosság, mert már jelenleg is késnek a bérek, nyugdíjak kifizetései, s lassan emelkednek az árak is.”

Az elkövetkezendő napokban beszámolunk arról, hogy milyen a közhangulat, az élet a magyarlakta településeken, mi jelent problémát, és milyen jövőre számítanak – például Beregszászon.

ba

 
 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.