Beindult a buli a Campus első napján

Kowalskyék a színpadon

Teljes területen megnyitották a nagyerdei fesztiválfalut csütörtökön és a döcögősen induló nulladik nap után igazi fesztiválhangulatban folytatódott a 11. Campus Fesztivál.

19-én, csütörtökön is kora délutántól várták a Nagyerdőre a bulizókat, akik bár a tavalyihoz képest szemmel láthatóan kicsivel kevesebben voltak, de ez sem állt a buli útjába. Kinyitottak az információs- és tájékoztatóstandok - DE, NI, MVM Paks, MOL, illetve a Debreceni Egyetem színpadán a zene mellet elkezdődtek a tanácsadások, előadások. Elsőként a szabadszájú dr. Csernus Imre tartott kérdezz-felelek órát.

Az idén az NI nevét viselő nagyszínpadon „teltházas” Kowalsky majd Halott Pénz koncerten bulizhatott a csapat, késő estétől pedig a fesztivál különböző pontjain (Nagyszínpad, Hall, Riska Házibuli Színpad)  hatalmas partit csináltak az ország legnépszerűbb rap és hip-hop formációi, mint Majka és Curtis, Rico és Miss Mood, az AK26 és Burai Krisztián.
Megérkezett az első külföldi sztárvendég is. A brit SIGMA dj-társulat bulizott a közönséggel.
Természetesen megállás nélkül váltották egymást az előadók a kisebb színpadokon is, ezeken az előadásokon is rendre nagy számú közönség gyűlt össze.

A pénteki, második nap bővelkedni fog a külföldi sztárokból: Amerikából az Ignite rockbanda érkezik, Hollandiából a R3habot várják, Németországból pedig a 90-es évek elektronikus ikonja, a Scooter érkezik. A hazaiak közül pénteken a Tankcsapdára várják a legnagyobb nézősereget.

marci

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.