A költő, akit saját elmondása szerint nem is érdekelt a költészet és az irodalom. Annyira nem, hogy általános iskolában nyelvtanból szinte bukásra állt. Az olvasás volt az első lépés az úton, ami később odáig vezetett, hogy a Debreceni Egyetem magyar nyelv és irodalom alapszakján, filozófia minoron évfolyamelsőként végezzen. Az olvasást a paranormális jelenségekről szóló könyvek, illetve UFO-magazinok, valamint vallástörténettel, filozófiával foglalkozó kötetek szerettették meg vele.
Áfra János még csak 32 éves, de az eddig megjelent 3 verseskötetével (Glaukóma, Két akarat, Rítus) máris számos irodalmi díj tulajdonosa (Makói Medáliák, Móricz Zsigmond-ösztöndíj, Gérecz Attila-díj, Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj, Sziveri János-díj, Látó-díj).
A Debreceni Egyetemen az alapszak elvégzése után irodalom- és kultúratudomány mesterképzésen végzett, majd az Irodalomtudományok Doktori Iskola PhD-képzésén folytatta tanulmányait. Jelenleg a Magyar Irodalom- és Kultúrtudományi Intézetben dolgozik tanársegédként. Emellett a KULTer.hu kortárs kultúrportál alaptó főszerkesztője, az Alföld folyóirat szépirodalmi rovatának szerkesztője, továbbá a József Attila Kör és a Szépírók Társasága tagja, a Petri György-díj felterjesztő bizottságának, valamint a Csokonai Nemzeti Színház Nívódíjáért felelős kuratóriumnak a részese.
Az alább közölt vers a Rítus című kötetben jelent meg. A kötet végén, a negyedik ciklusban a versek hangulata borúsabbá válik, ahogy ebben a versben is egyszerre jelenik meg a kezdet és a vég is, de végül teljes lemondásba fordul.
Géczi János üdvözlendően sokszínűnek találta Áfra műveit, modernnek, mégis hagyományt követőnek. Szerinte kortársaitól az különbözteti meg, hogy kidolgozott antropológiával rendelkezik, amelyben a szellemről, lélekről és a testről kialakult elképzelései pontosan illeszkednek egymáshoz.
Az utolsó kert
Úgy kezdődik, hogy zavarodott békák
esnek lábaid elé a viharos jégesőben,
azt várják, hogy ágakat növessz föléjük,
és te gyökeret eresztesz széttárt karral.
Úgy kezdődik, hogy méteres gödrök
billentik ki a dolgokat, megremeg talpad
alatt a talaj, de a téged övező városnyi
fekete kör sérthetetlen marad.
Úgy kezdődik, hogy a napot váratlanul
eltakarja a hold, a legjobb csillagászok is
értetlenül nézik, kocsik és testek ütköznek,
mert a lámpák már csak neked világlanak.
Úgy kezdődik, hogy egy metsző sikoltás
berepeszti a dobhártyákat, összedönti
a hidakat, megzavarja a madarak röptét,
de amint megszólalsz, rögtön elcsendesül.
Úgy kezdődik, hogy a föld izzani kezd
belülről, a forrófoltok felett új szigetek
születnek, a vulkánok egyszerre törnek ki
és mélyre temetik a tőled távol esőket.
Úgy kezdődik, hogy egy magányos
csecsemő némán fekszik a tengerparton,
áradás előtt, mégsem indulsz el felé,
megcsömörlik szíved és zokogni kezdesz.
Így kezdődik el.
Urbin Andrea
Új hozzászólás