Anyák háza épül a Bethesda Gyermekkórházban

Kováts Adél színművész és egy kis beteg

A közvetlenül a kórház szomszédságában elhelyezkedő épület a beteg gyerekek szülei számára készül, hogy gyermekük mellett maradhassanak, amikor a legnagyobb szükség van rájuk. Az Anyák háza adományokból és az SZJA 1%-os bevételekből épül.

A tapasztalat egyértelműen azt mutatja, hogy a gyerekek gyógyulását a szülő jelenléte nagymértékben segíti. A gyógyító munka is könnyebbé válik, ha nem egy kimerült, fáradt anyuka tartózkodik a gyermeke mellett.

A Bethesdában működik az Égéssérült Gyermekeket Gyógyító Országos Központ is, ahová az ország minden tájáról érkeznek az égéssérült gyermekek. Ide a súlyos betegeket szállítják. Gyakori, hogy egy-egy gyermek hónapokig a kórházban kell, tartózkodjon és ez komoly terhet (mind anyagi, mind időbeli, valamint lelki és fizikai) ró a szülőkre. Sok rászoruló család képtelen megoldani, hogy a gyermek közelében maradjon. Mindezért az Anyák házára nagyon-nagy szükség van.

Az Anyák házának ügyét Kováts Adél színművésznő, a Bethesda Gyermekkórház jótékonysági nagykövete is képviseli. A Radnóti Miklós Színház művésze, tapasztalatból is tudja, hogy a szülői jelenlét elengedhetetlen a gyógyuláshoz. „Minden anyukának beteg gyermeke mellett a helye. A szülők sokszor nagyon messzi kis falvakból kísérik a gyermeküket a kórházba, s kell egy biztonságos fedél számukra, közel a beteg gyermekükhöz és az őket gyógyító szakemberekhez.” – mondja a színművésznő.

Az ügy mellé állt az SCA, a Care of Life programjával. A Zewa, Libero és Libresse gyártója termékei eladása által támogatja az Anyák Házának felépítését.

Valószínűsíthető, hogy a nyár folyamán már elkészül néhány helyiség. Ezeket használatba is veszik, hogy minél hamarabb a jó ügy szolgálatába álljon az épület. A hivatalos átadás, a teljes (külső és belső) befejezés, az anyagi forrásoktól függően novemberben várható.

A Bethesda Kórház Alapítvány továbbra is fogadja az adományokat erre a célra, valamint az SZJA 1%-át is fel lehet még ajánlani május 20-áig.

Az Alapítvány adószáma: 18042539-1-42

Honlap és egyéb információ: www.bka.hu

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.