Látvány

Győztes szenvedély – a Feeling sikere

A sikeres csapat  Fotó: Feeling Táncstúdió

Hosszú kihagyás után Törökbálinton léptek ismét versenyparkettre a Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület növendékei. A Unity For Passion Dance Festen összesen 44 koreográfia csaknem 100 táncosával és kiemelkedő sikerrel szerepeltek a debreceniek.

Az összetartozás Virágkarneválja

Karneváli címeres kompozíció

A 2020-as esztendő szinte mindenben rendhagyó. Éppen 100 esztendeje annak, hogy hazánk történelmében Trianon miatt új időszámítás kezdődött. Augusztus 20-ára pedig azt terveztük, hogy Debrecenben a Virágkarneválon megmutatjuk a világnak, hogy az ország ismét megerősödött és folyamatosan fejlődik. Valami azonban most más, olyan furcsa…

Teca kocsmájában…

Gyuri és Teca  Fotó: port.hu

A karantén végnapjai egyre több lehetőséget adnak a kibontakozásra. Valami azért nem változik, ez pedig nem más, mint a jó magyar vidéki, falusi lét. Két szűk hét elegendőnek bizonyult arra, hogy végigkövessem A mi kis falunk pajkaszegi történéseit. Miért? Mert egyszerűen nem lehetett abbahagyni.

Pacino 80!

Legendás név, legendás arc

Minden idők egyik legkülönlegesebb színészlegendája épp április 25-én ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. Oscar- és számos Golden Globe-díj tulajdonosa, kéz- és láblenyomatát megörökítették a hírességek sétányán. Az ünnepelt „Fedőneve: Donnie Brasco”, de civilben Al Pacinoként ismerjük.

Nézzünk múzeumokat otthonról!

Csontváry Kosztka Tivadar: Taormina - többek között ebben is gyönyörködhetünk

Nagyon sok művész és előadó csatlakozott a „maradj otthon programhoz” és teszik sorban ingyen elérhetővé műveiket, alkotásaikat. Vannak, akik koncertet adnak a teraszukon, mások saját könyveiket olvassák fel, megint mások olyan alkalmazásokat tesznek ingyenessé, amiknek köszönhetően közelebb kerülhet hozzánk a kultúra. A bien.hu jóvoltából az ingyenes filmek és könyvek mellett most olyan múzeumokat is bejárhatunk a nagyvilágban, amiket a koronavírus okozta járvány miatt kívülről sem igazán láthatnánk.

Elfeledett színfolt: a 100 esztendős Bőhm bácsi

Böhm bácsi a sorozat szeretett figurája volt

A kényszerhelyzet szülte lehetőségek közepette kitaláltam, mi lenne, ha elkezdeném sokadjára is megnézni a Szomszédok című híres-nevezetes teleregényt. Bekapcsoltam a tévét, megkerestem az első epizódot, és már a Lantos utcába költözés kezdő dialógusai kapcsán felvetődött bennem, vajon melyik színész milyen sorsra jutott?

Online filmszolgáltatás az Apollóból

Részlet a film plakátjából

Debrecen első filmszínháza, az Apolló mozi "teleportálja" az otthonokba a magyar filmkultúrát! Ebben a rendkívüli időszakban, amikor az idén 108 éves art mozi sem tudja személyesen már a nézőit fogadni, a Youtube csatornán előre meghirdetett időpontban filmeket mutat be, azt követően pedig neves rendezőkkel, színészekkel, alkotókkal online beszélget Fejér Tamás, a mozi vezetője.

Mesébe illő író: Csukás István

Az író és barátai, ezúttal megrajzolva

Hogy kicsoda Pom Pom? Hogy nem ismertek? Hohó! Igazán senki sem ismer, mert hol ilyen vagyok, hol olyan. Bámulatosan tudom változtatni az alakomat: ha akarom, olyan vagyok, mint egy szőrpamacs, vagy paróka, vagy egyujjas kifordított bundakesztyű, vagy szobafestőpemzli, vagy papucs orrán pamutbojt. Most leginkább szőrsapkához hasonlítok, ahogy ülök az ágon, egy szép hosszú ágon, föl-he-he-he, le-he-he-he, mivel egy szellő hintáztatja az ágat...”

Tiszta színek, „aranyos” arányok, átélhető hangulatok

Dobos Péter és Máthé András  Fotó: Seress István

Elegáns, tiszta és színvonalas ez a kiállítás – ezekkel a szavakkal jellemezte Máthé András fotóművész, a Debreceni Fotóklub vezetője Dobos Péter (amatőr) fotós első önálló kiállítását, amely a debreceni Gázvezeték utcai Freedom Közösségi Házban nyílt február 28-án.

A csúzli muníció problémája

Gondban a stáb

A DISZPolgár magazinban már többször beszámoltunk, a DISZ egyesület által is támogatott „Macska a betonban” c. áldokumentarista filmvígjáték forgatásairól. A felvételek készítése közben számtalan, előre nem látott probléma adódik.

Oldalak