Veres Péter: Én nem mehetek el innen

Veres Péter

Én nem mehetek el innen soha-sehova,
nekem nincs útlevelem, nincs gazdag rokonom, nincs pénzes barátom,
millió sárbaragadt paraszt a szomszédom,
ezeknek a sorsa az enyém s az is marad örökre.

 

Nekem csak térkép a nagyvilág,
talán soha se látom Párist, Rómát,
sohase látom Amerikát, sem a déltengeri szigeteket;
barnás folt marad számomra a sziklás spanyol föld
és zöld folt marad a szibériai steppe.

 

Azt mondta egyszer valaki, úgy mondják, egy görög bölcs:
„adj egy szilárd pontot és kifordítom sarkaiból a világot”.
Én megtaláltam azt a pontot, legalább is önmagam számára.
Ez a föld az, amelyen élünk:
a sziksós puszta, a ragadós televény, a szaladó homok
és zöldellő dombok földje – Magyarország,
s a tízmillió magyar, aki benne él.

 

Hogy szép-e a mi hazánk, szebb-e, mint a másoké,
nem tudom, nem is érdekel;
hogy jobb-e a földje, gazdagabb-e belseje,
nem tudom, nem is keresem;
hogy fegyverrel hódítottuk, vagy munkával szereztük,
beköltöztünk-e, vagy a földből nőttünk:
mindegy ma már – egyek vagyunk vele.
Napunk közös a többiekkel, de a mi csíráinkat is felébreszti,
a felhők elszállnak felettünk, de esőjüktől a mi füveink is nőnek:
a mások szép és gazdag földjét én hát nem irigylem.

 

Lábammal bokáig járok a magyar sárba,
arcomat kicserzi az éles pusztai szél,
szemeimet kicsire húzza a kemény sivatagi napfény;
gondjaim lehúznak a földre, vágyaim fölemelnek a felhők fölé,
nincsen más számomra, mint emésztő töprengés, forró vágyak és kemény akarat:
ide kell hoznunk a nagyvilágot,
ide kell hoznunk mindent, ami szép, ami jó, ami nemes és amit érdemes.

 

Veres Péter (Balmazújváros, 1897. január 6. – Budapest, 1970. április 16.) író, politikus. Édesanyja Veres Julianna cselédlány, édesapja, Posta Péter gazdag paraszti családból származott, de szülei sohasem léptek házasságra, így ő anyja vezetéknevét kapta.

1919-ben kötött házasságot Nádasdi Juliannával, akinek tőle öt gyermeke született, közülük a legidősebb fia, Nádasdi Péter 1920-ban jött a világra, és szintén író lett belőle.

Olvasónaplója, naplójegyzetei, közírásgyűjteménye tanúsítják, hogy élete végéig sokat olvasó, állandóan művelődő ember volt. Sokoldalú munkásságát mindvégig a „népben, nemzetben gondolkodni” eszme jegyében fejtette ki, kényes kérdésekről is bátran szólt, példát adott a közéleti, elkötelezett írói magatartásból. Hatalmas levelezést folytatott, szinte az egész ország számára „Péter bácsi” volt. Műveit 17 nyelvre fordították le.

A szocializmus és a magyarság kérdéseivel foglalkozott mind politikai, mind irodalmi tevékenységében. A Próbatétel című novelláskötetében az átalakuló, a kollektív életet kezdő falu új típusait rajzolta meg. A Pályamunkások című regénye önéletrajzi részlet, felidézi mint válik egy szedett-vedett bandából a munka embert formáló hatására közösség. Keményen bírálta a hivatali bürokráciát, az opportunizmust, a karrierizmust Almáskert című novellájában. Ugyanakkor túlzott gyanakvással szemlélte a városi kispolgárt. Mindkét írása az erkölcsi kérdések iránti érzékenységét mutatja. A 3 nemzedék, végső címmel Balogh család története, a szegényparaszti élet enciklopédiája, 3 nemzedék és egyben a parasztság 20. századi históriája.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.