Választás 2014 – Vona: elszámoltatással kezdenénk

Budapest, 2014. április 1., kedd (MTI) - A Jobbik hat, az elszámoltatáshoz köthető lépéssel kezdené az első munkanapot kormányra kerülése esetén.

Vona Gábor, az ellenzéki párt elnöke hétfői sajtótájékoztatóján kifejtette: munkájukat a képviselők mentelmi jogának eltörlésével, a bűncselekményt elkövető országgyűlési képviselők dupla büntetésének bevezetésével, az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalával, a titkosítások feloldásával, az állampolgárságról szóló kötelező képviselői nyilatkozattétellel és a képviselők, valamint családtagjaik kötelező vagyonosodási vizsgálatának bevezetésével kezdenék.

Úgy vélte: ha ez a hat pont az elmúlt 24 évben teljesült volna, akkor ma nem itt tartana az ország. Bírálta, hogy ez ideig elmaradt az elszámoltatás, amelynek álláspontja szerint az az oka, hogy eddig minden kormány maga is elszámoltatásra szorult volna.

A pártelnök szólt arról, hogy a győzelmi esélyeket nem latolgatják, de a kampányt már megnyerték, mert tisztességesen, pozitív értékekkel, kész programmal kampányoltak, miközben a Fidesz és az MSZP „zsákbamacskát árul”.

Vona Gábor közlése szerint optimistán tekintenek a jövőbe, mert a felmérések szerint a baloldalt már behozták, s van idejük „megcsípni” a Fideszt.

Kitért arra: joggal vetődik fel a kérdés, hogy a Simon-ügy valójában a volt elnökhelyettes vagy a szocialista párt ügye-e, de a Zuschlag-ügy és a Welsz-ügy is azt mutatja, hogy az MSZP bűnbandaként működött, így méltatlan az emberek bizalmára. Hozzátette: szükség van a Fidesz elszámoltatására is, mert a kormánypárt megakadályozta a Simicska Lajoshoz köthető pályázatok, a trafik- és földbérleti pályázatok kivizsgálását.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.