Választás 2014 - Bírálja három jogvédő szervezet a választási plakátokról szóló rendeletet

Budapest, 2014. január 24., péntek (MTI) - Azzal, hogy a héten életbe lépett kormányrendelet szerint választási plakátok nem jelenhetnek meg a villanyoszlopokon, közút felett vagy az úttest mellett, szűkült a jelöltek és pártok politikai vitájának a lehetősége és a kampányolás szabadsága, ez pedig tovább rontja a választások tisztességességét - írta pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében a Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság és az Eötvös Károly Intézet.

 

    A három szervezet közös közleményében emlékeztetett rá: a héten hatályba lépett az a kormányrendelet, amely a reklámtáblák, reklámhordozók és egyéb reklám célú berendezések közutak melletti elhelyezésének részletes szabályait kiterjeszti a választási plakátokra is. 

 "Akár fogpaszta-reklámról, akár egy országgyűlési választásra készülő képviselőjelöltnek a választói akaratot befolyásolni kívánó politikai üzenetéről van szó, nem lehet elhelyezni plakátot villanyoszlopon, közút felett vagy lakott területen kívül autópálya, autóút és főútvonaltól számított 100 méteren belül" - idézték fel. Hozzátették: a szabály más tartalmú hirdetésekre - példaként az úgynevezett kormányinformációt említették - nem vonatkozik. A három szervezet közös véleménye szerint a választási eljárási törvénynek "a választási plakátokra vonatkozó részletes szabályait lerontó rendelet a választási kampány szükségtelen, alkotmányellenes szűkítését eredményezi". Emellett - mint írták - sérti "a közügyekben megfogalmazott vélemények kinyilvánításának és azok vitathatóságának a szabadságát, a választói akarat kinyilvánításához szükséges információkhoz való hozzájutás szabadságát és a fair választások követelményét."

    "A választásokat övező politikai vita számára éppen a lehető legmagasabb védelmi szintet kellene biztosítani: ez a demokrácia alapvető követelménye, függetlenül a vita tartalmától és színvonalától. Ha a jogkorlátozás nem pontosan körülhatárolt és alkotmányosan igazolt, akkor az elfogadhatatlan, mert a demokrácia alapjait kérdőjelezi meg" - hangsúlyozták. 

   A három szervezet emlékeztetett arra is, hogy meglátásuk szerint a választási kampány korlátozásával kapcsolatos problémákat a most hatályba lépett rendelet csak súlyosbítja. Felidézték: az Alkotmánybíróság a választási kampánnyal kapcsolatban tavaly mondta ki azt, hogy a politikai reklámok közzétételének korlátozása nemcsak a pártok, hanem minden ember és szervezet szólásszabadságát érinti, mert a közügyek megvitatásában mindenki részt vehet. Hasonlóképpen azt is megfogalmazta a testület, hogy a politikai reklámok közzétételének korlátozása egyúttal az információszabadság alapjogának korlátozását is jelenti, amennyiben akadályt gördít a választópolgárok tájékozódáshoz való jogának zavartalan gyakorlása elé.  "Ennek ellenére az Alaptörvény tavalyi módosításai - a politikai reklámok közzétételének ingyenessé tételével - valószínűtlenné tették, hogy a legnagyobb közönséget elérő kereskedelmi médiában kampányolhassanak a képviselőjeletek és pártjaik. A politikai reklámok közzétételének médiaszolgáltatásokra vonatkozó, tavalyi szigorítása mellett a mostani rendelet csak tovább nehezíti a kampányüzenetek választópolgárokhoz való eljuttatásának a lehetőségeit, anélkül, hogy ezzel bármiféle legitim, alkotmányos célt szolgálna" - írta a közleményben a három szervezet.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.