Vagyonnyilatkozatok - Nagyobb volt a változás a kormánytagok anyagi helyzetében a tavalyinál

 Budapest, 2014. február 1., szombat (MTI) - Nagyobb változások történtek a kormánytagok anyagi helyzetében a szombattól nyilvánosan is elérhető 2013-as vagyonnyilatkozataik alapján, mint egy évvel korábban. Többen is vásároltak vagy eladtak ingatlanokat, Németh Lászlóné megvált 13 éves autójától, többen jelentősen csökkentették a tartozásaikat, Pintér Sándornak pedig a megtakarításai csökkentek, viszont tavalyhoz képest 310 millió forinttal többel tartoznak neki.

 

    Semjén Zsolt a korábbi évekhez hasonlóan két II. kerületi ingatlan felét, valamint egy balatonfenyvesi üdülő haszonélvezeti jogát tüntette fel vagyonnyilatkozatában, míg értékesebb ingóságainak antik bútorait tartja, amelyeket - mint írta - születése óta    birtokol családi ajándékként. A KDNP-s miniszterelnök-helyettesnek megszűnt a tavalyi félmillió forintos pénzintézeti számlakövetelése, így semmilyen ingósággal, megtakarítással, vagy tartozással nem rendelkezik.

    Navracsics Tibor fideszes miniszterelnök-helyettes egy budakeszi 138 négyzetméteres lakóház felét tulajdonolja, valamint rendelkezik egy 2006-ban vásárolt Renault típusú autóval. A közigazgatási és igazságügyi miniszternek sincs megtakarítása, viszont egymillió forinttal 8 millió forintra csökkent pénzintézetekkel szembeni tartozása. Navracsics Tibor állami jövedelme mellett havi 25 ezer forintot könyvelhet el a Heti Válasznak való cikkírásból.

    Balog Zoltán egy 34 négyzetméteres XIII. kerületi lakás mellett három bükkszentkereszti ingatlant sorol fel vagyonnyilatkozatában. Az emberierőforrás-miniszternek 7 millió forint és 56 ezer euró megtakarítása van, ez 2 millióval, illetve 3 ezerrel több a tavalyi összegnél. A miniszteri jövedelmén felül a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnökségéért járó havi 150 ezer forintot jótékony célra ajánlja fel.

    Fazekas Sándornak továbbra is Karcagon van családi háza és több szántója, emellett a főváros IX. kerületében egy 47 négyzetméteres lakása. A földművelésügyi miniszter Toyota Corolla gépkocsit birtokol 2007 óta, könyvtára pedig az elmúlt évben 200 példánnyal 6500 kötetesre bővült. Takarékban elhelyezett megtakarítása százezer forinttal csökkent 1,4 millióra.

    Hende Csabának a főváros II. kerületi 220 négyzetméteres lakása mellett szülővárosában, Szombathelyen is van egy 130 négyzetméteres lakása, eladta ugyanakkor a vaskeresztesi szőlőjét. A honvédelmi miniszter megtartotta viszont 2002-ben vásárolt Mitsubishi Carisma autóját, 9 millió forintos számlakövetelése pedig 13,2 millió forintra emelkedett.

    Martonyi János az 500 négyzetméteres szadai lakóháza, a XII. kerületi lakása, a két aszófői üdülője és a zebegényi lakóháza mellé 2013-ban felerészben vásárolt egy V. kerületi 113 négyzetméteres társasházi lakást is. A külügyminiszter továbbra is megtartotta 2006-ban szintén felerészben vásárolt Audi A6-osát, valamint nagy értékű ingóságai között az örökölt, vagy vásárolt szőnyegeit, bútorait, festményeit, porcelánjait és ékszereit. Martonyi Jánosnak tartozása nincs, értékpapírokban továbbra is 125 millió forintos megtakarítása van, takarékbankban elhelyezett megtakarítása azonban ötmillióval, 40 millióra csökkent, viszont keletkezett 8 millió forint egyéb pénzintézeti követelése. A külügyminiszter beszámol szegedi egyetemi tanári állásáról is, amelyből havi bruttó 58 ezer forintos jövedelme származik.

    Németh Lászlóné nem szerzett új, vagy adott el régi ingatlant, így továbbra is három fővárosi lakásban és egy surány-pócsmegyeri üdülőben van résztulajdona. A nemzeti fejlesztési miniszter ugyanakkor eladta több mint tízéves Toyota Yarisát. Vagyonnyilatkozatából kiderül továbbá, hogy egy befektetésének értéke ezer euróval 15 ezer euróra, míg önkéntes magánnyugdíj-pénztári számlájának egyenlege 2,6 millió forinttal 18,6 millió forintra emelkedett. Megszűnt ugyanakkor a tavaly még 39 ezer svájci frankos lakáshitele és már csak a hitelkártyáján tartozik 120 ezer forinttal. Emellett idén is feltüntette arany ékszereit és ezüst tárgyait a nyilatkozatában.

    Pintér Sándor vagyonnyilatkozatában már 2012-ben is 22 ingatlant birtokolt, amelyek között volt több 100 négyzetméter feletti II. kerületi lakás, garázsok, egy siófoki ház, továbbá szántók, legelők. Ezek mellé már 2014-ben vásárolt több mint százezer négyzetméternyi szántót, legelőt és erdőt Pásztóban és Szurdokpüspökiben. A belügyminiszter továbbra is őrzi 1995-ben örökölt Wartburg gépkocsiját. A tárcavezető által már tavaly is jelzett, cégei eladásából származó 2013-ban esedékes 500 millió forintos vételár-részletet nem egyenlítették ki, ezért ez a követelése továbbra is fennáll. Drasztikusan csökkentek ugyanakkor Pintér Sándor feleségével közös megtakarításai: forintban összesen a tavalyi 380 millió forint helyett 67,5 millióval rendelkezik, amerikai dollárban befektetett tőkéje 1,2 millióról 761 ezerre csökkent, egyedül 760 ezres euró megtakarítása nem tér el jelentősen az előző évitől. A belügyminiszternek ugyanakkor családi, baráti kölcsön címén a korábbi 300 millió helyett már 610 millió forintos pénzkövetelése áll fenn.

    Varga Mihálynak szintén Karcagon vannak telkei, míg a fővárosban két II. kerületi ingatlant mondhat magáénak. A nemzetgazdasági miniszter 1,3 millió forintos életbiztosítása mellett megtartotta 1,5 millió forint értékű államkötvényét, 10 millió forintos jelzáloghitele pedig 8,3 millió forintra csökkent.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.