Újabb két év, változatlan törekvéssel

Megalakultak az új testületek  Fotó: DEHÖK

Ismét eljött az ideje, hogy a Debreceni Egyetem hallgatói megválasszák képviseletüket, így voksoljanak a kari Hallgatói Önkormányzatok tagjaira. A sikeres szeptemberi választás után október 26-án hivatalosan is összeálltak a testületek.

Valamennyi DE-karon meghirdették szeptember 9. és 13. között a kari Hallgatói Önkormányzatok képviselőire való szavazást, majd nagyarányú részvételt követően zárták le a voksolást. Így eldőlt, hogy kik lesznek azok, akik az adott karok HÖK testületében ellátják majd az érdekképviseleti, rendezvényszervezési, kapcsolattartási és egyéb, a hallgatóság életét érintő feladatokat - újabb két esztendeig, szabály szerint tehát 2025 őszéig. Az eredményekről Körösparti Péter, a DE Hallgatói Kapcsolatok és Szolgáltatások Központjának főigazgatója számolt be - 187 kari HÖK képviselői mandátum született.

A választások legitimációjának megpecsételéseképp október 26-ára hivatalos alakulóülést hívott össze Csont István, a DEHÖK elnöke. Az ünnepélyes ülésen a kari HÖK-ök megválasztott elnökei átvették megbízólevelüket, amellyel hivatalossá vált az egyes testületek megalakulása. Ezt követően pedig - amely karok esetében nem teljes elnökségre lehetett szavazni - megválasztották az alelnököket.

A DEHÖK küldöttgyűlése és a Debreceni Egyetem Hallgatói és Doktorandusz Képviselet (DEHDK) választmánya továbbá campus alelnökökről is szavazott - ezek a szavazásra jogosult testületek ugyancsak a kari HÖK képviselőiből állnak össze a továbbiakban is.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.