Tanácsadó iroda Debrecenben is

Budapest, 2014. július 11., péntek (MTI) - A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gazdasági versenyügyi tanácsadó irodát indított öt vidéki nagyvárosban: Debrecenben, Egerben, Szegeden, Pécsen és Győrben - közölte a versenyhivatal pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a hálózat létrehozásának célja a fogyasztók tájékozottságának, versenyjogi ismereteinek és fogyasztói tudatosságának növelése, ezáltal a versenykultúra és a tudatos fogyasztói döntéshozatal kultúrájának fejlesztése.

Az irodahálózat működtetésére kiírt nyílt közbeszerzési eljárás nyertese a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete (FOME) lett, akinek szakemberei év végéig heti 20 órában biztosítják a nyitva tartást és a térítésmentes, közérthető szakértői tanácsadást.

Az irodák fogadják és megválaszolják a fogyasztóktól a gazdasági versennyel, a versenyjoggal, illetve a versenyjogi értelemben vett fogyasztóvédelemmel - tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok, jogsértő összehasonlító reklám - kapcsolatban postai úton, személyesen, telefonon és elektronikus úton érkező megkereséseket és kérdéseket.

A nem GVH illetékességű fogyasztói ügyekben is tanácsot adnak, indokolt esetben az illetékes szervekhez irányítják az érdeklődőket - olvasható a közleményben.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.