Szi’csília - Olaszország különc, vad szigete

Szicília - háttérben az Etna

Ha lúd, legyen kövér alapon a barátainkkal elhatároztuk, hogy amit a kialakult járványhelyzet elvett tőlünk, azt majd mi jól visszavesszük! A tavalyi és az idei év mindannyiunk számára embertpróbáló volt, a Covid-19 már több mint másfél éve része az életünknek és senki sem tudja, meddig tart még ez a bizonytalanság. 

2020 márciusa óta nem voltunk színházban, moziban, előadáson, a barátainkkal is alig találkoztunk. Sokan teljesen újfajta életre rendezkedtünk be. Mindent megtettünk egymás biztonságáért. A nyáron viszont, ahogy javult a járványhelyzet, elhatároztuk a párommal és két barátunkkal, hogy megszökünk egy hétre. Szicíliára esett a választásunk, mivel a barátnőm egy ideig itt élt, és nem melleseleg olasz tolmács. Így a szicíliai barátaival karöltve ismerhettük meg a sziget észak-nyugati részét. Sajnos csak egy hétre tudtunk elutazni, ami édes-kevés volt ahhoz, hogy igazán bejárjuk a régiót. Viszont ízelítőt kaptunk ebből a csodás szigetből, ahová biztosan visszatérünk még.

A Földközi-tenger legnagyobb szigete, 5 millió lakosa van, fővárosa Palermo. Egy ősi város, ami egyedülálló építészeti örökséggel rendelkezik. A palermói reptéren landoltunk vasárnap délután. Annyira szürreális, hogy aznap reggel még Szlovákiában egy határmenti falucskában, az otthonunkban kortyolgattam a kávémat, este 6-kor pedig már a tengerparton lazultam egy Aperol spritz-cel a kezemben. A 2 órás repülőút után, amint kiléptem a repülőgépből, megcsapott a hőség, érezni lehetett a tenger közelségét, és azonnal elfelejtettem minden gondomat.

Bárki tervez nyaralást a szigetre, tartsa észben, hogy angol, illetve német tudással nagyon nehezen tud majd boldogulni. Továbbá az autóbérlés erősen javasolt, amit a szállás lefoglalását követően rögtön intézzünk el, megéri. Ami nekünk azonnal feltűnt, hogy alig láttunk nagy, drága kocsikat, terepjárókat. Mindenhol csak ügyes kisautókkal szaladgáltak, szinte minden harmadik autó Fiat Punto vagy Fiat Panda volt. Teljesen jogos, hisz a keskeny utcácskákban nagy kocsikkal nem igazán tudnának közlekedni. És ha már közlekedés! Legyünk résen, mivel kicsit talán vadabbak a szicíliaik az utakon, mint mi. Volt is alkalmunk egy másik kocsiba beletolatni, szerencsére a sofőrök elintézték az ügyet egymást között három mondattal. A zéró tolerancia sem igazán zéró. A sofőrök vígan sörözgettek. 

De nem csak a sofőrök vadak, a táj is. Földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően érezhető Afrika közelsége, az épületek sokszínűek. Számomra még Spanyolország hatása is megjelent, vagy Marokkóé. Számos nép hagyta itt a keze nyomát a többb ezer éves történelme alatt. Mi a Palermotól nyugatra található városkákat jártunk be: Trapani, Alcamo, San Vito Lo Capo- a világ egyik legszebb strandjának választották- , Castellamare Del Golfo, Calatafimi-Segesta, Terrasini és persze Palermo.

Azt hiszem, sosem fogom elfelejteni, ahogy életem legfinomabb kávéját szürcsölgetem Palermo egyik kávéházának teraszán. Nyüzsgő főváros, isteni kávé, fényűző paloták, széles sugárutak és omladozó homlokzatok, igazi dél-olasz hangulat. Kötelező megkóstolni a kávéjukat, nagyon erős, de annál finomabb. Az édességekről nem is beszélve, cannoli- tésztaroló, gelato - az olasz fagylaltnak nincs párja, de ne hagyjuk ki a tésztaételeket sem tengeri herkentyűkkel, vagy a kagylólevest és az arancinit, ami olajban sült töltött rizsgolyó. Zseniális a konyhájuk. Ami engem kiváltképp meglepett, hogy bárhol betévedtünk egy „bár”-ba , vagy nevezzük cukrászdának, ahol szendvicseket is árulnak, mindenhol kifogástalanok voltak a pékáruk és az édességek. 

Mivel mi augusztusban jártunk a szigeten, nagy volt a hőség. Akit inkább a városnézés tölt fel, annak a tavaszi vagy az őszi hónapokban érdemes utazni. A sziget bővelkedik a látnivalókban, viszont, ha a napi átlaghőmérséklet nagyon magas, érdemes inkább a tengerparton hűsölni, természetesen nem a délelőtti órákban.

Az általunk látogatott partok szinte mind homokosak voltak, a víz nagyon kellemes, mondhatni tökéletes hőmérsékletű. San Vito Lo Capo strandja nagyon hasonlított Kuba varaderói partjára, homokos part, pálmafák, azúrkék tenger. Scopello strandja a tiszta vizével és a meseszép tájjal csábított el. Valószínűleg a producerek is így érezhettek, hiszen az Ocean’s Twelve című film forgatási helyszíne is volt. Castellamare Del Golfo városa pedig a tökéletes esti séták helye, a magas hegyek ölelésében található öböl védett kikötőt rejt. Ilyen rövid idő alatt felfogni is nehéz, mennyi helyen megfordultunk. Épp ezért nem javaslom az egy hetes kirándulást. A legismertebb helyekre már el sem jutottunk, de remélem, ha egyszer újra alkalmunk lesz ellátogatni erre a csodás szigetre, megnézzük Taorminát, az Etnát, Cefalút, Favignanat, Szirakúzát, Notot, Lampedusat…de hogy fogunk kivenni egy hónap szabadságot?

Szicília egy külön kis világ. Minden pihenni vágyó megtalálja az igényeinek megfelelő helyet, kikapcsolódást. De ne feledjük! Egy hónap! 

Nagy Andrea

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.