Szeretethíd 286 településen

Értékes rendezvény

A Szeretethíd Kárpát-medencei református önkéntes napokat az idén rendezi meg nyolcadik alkalommal a Magyar Református Szeretetszolgálat.

A május 20-ai és 21-ei akcióra már több mint húszezer önkéntes jelentkezett - közölték a szervezők.

Fekete Károly tiszántúli református püspök, a találkozó fővédnöke azt mondta: az első „szeretethíd” Jézus Krisztushoz kötődik, aki „keresztkötéssel összekötötte a mennyei és a földi világot, s amiben a földi hiányt szenvedett, kárpótolta a mennyeivel”.

A szeretethíd, a hálából való jócselekedet a református gondolkodásmód megnyilatkozása - fűzte hozzá a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, aki szerint „a Szeretethídon egymásra találók missziója semmivel sem pótolható”.

Fekete Károly elmondta: május 21-én jótékonysági sportnapot tartanak a debreceni Nagyerdei Stadion déli oldalánál. A program „szeretetfutással” kezdődik, süteményosztással, majd történelmi játékokkal folytatódik és különféle sportversenyekkel fejeződik be.

Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke hozzátette: az idei Szeretethíd keretében a Kárpát-medence 286 településén 380 regisztrált csapat vesz részt az önzetlen segítségnyújtásban. Az elesettek segítése azonban nemcsak lehetőség, hanem kötelesség is az év minden napján - jegyezte meg.

A Szeretethíd két napján az önkéntesek egyebek mellett étel- és ruhaosztással, ajándékokkal, énekléssel, játékokkal lepik meg a rászorulókat, egyes időseknek kitakarítják a lakását vagy vizet hordanak, máshol az elhagyatott templomok környékét teszik rendbe, szerveznek biciklitúrát, de építenek játszóteret is - sorolta Pál Sándor.

Szentei Tamás, a debreceni polgármesteri hivatal kulturális osztályának vezetője közölte: az önkormányzat az idén 300 ezer forinttal támogatja a Szeretethíd helyi rendezvényeit.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.