DEAC: történelmi eredmény

Az ország negyedik legjobb csapata - egyelőre  Fotó: Derencsényi István

A Debreceni Egyetem férfi élvonalbeli kosárlabdázói számára befejeződött a szezon szerda este. Az Oláh Gábor utcán Andjelko Mandics legénysége vereséget szenvedett a Szeged alakulatától. A fekete-fehér gárda így végül története legjobb eredményével, a negyedik helyen zárta az idényt.

Talán senkinek sem volt egyszerű a 2020-21-es bajnokság, hiszen a járványhelyzet jelentős bonyodalmakat okozott. A középszakasz ráadásul teljes egészében kimaradt, módosult a versenykiírás. Némi pozitívum azonban, hogy a szezon hajrájára már visszatérhettek a lelátóra a szurkolók. A Magyar Kupában ezüstérmet szerző DEAC a bajnoki címre is esélyes csapatként nézett a rájátszás elé. Kovács Adrián tanítványai és ellenfelük, az Alba Fehérvár voltak az egyetlen páros, akik esetében öt mérkőzésre volt szükség, hogy döntés szülessen, ki kosarazhat a döntőért. A Debreceni Egyetem végül 3-2 arányban továbbjutott, és a Szolnokkal csapott össze. Ezúttal négy találkozó döntött, a meccsekből pedig három egészen simára sikerült – Polyák Lászlóék fájdalmára. Hiszen hiába az egyenlítés a hazai, laza diadallal az Olajbányász ellen, a Tisza-partiak védelme nem engedte érvényesülni a debrecenieket. A piros-feketék 3-1-es győzelmével a cívisvárosi fiúk a bronzéremért indulhattak, ezúttal már a Szeged ellenfeleként. Különleges fordulatot hozott az első mérkőzés – amelyet Szegeden rendeztek.

A hazaiak 100 dobott pont fölé jutottak, Somogyi Ádámék pedig az egyenlítésre készülhettek a szerdai visszavágóra. A kispad azonban az egyik legfontosabb poszton alakult át. Kovács Adrián vezetőedzőtől ugyanis az addigi másodedző, Andjelko Mandics vette át a mesterszerepet. Immár az ő irányításával lépett pályára a csapat szerda este. A lelátón csaknem 800 szurkoló várta izgatottan a meccset, Szegedről is szép számmal érkeztek drukkerek a Nagyerdőre.

Dinamikus, fizikális harc kezdődött, a vendégek ragadták magukhoz az irányítást, a DEAC azonban zárkózott, nem hagyta ellépni riválisát. A csapat egyik motorja ezúttal Shaquilla Hines, kulcspillanatokban pedig az ifjú Somogyi is villant. A második félidőben viszont már kétszámjegyű vezetéssel kosarazott a lépéselőnyben járó Szedeák. A Debrecen a záró felvonásban még egy hármasnyira is visszaküzdötte magát, az igazán harcos, mindkét oldalon kipontozódással végződött találkozó hajráját mégis a Tisza-partiak bírták jobban. A nemrégiben még a Debrecennel menetelő Bognár Kristóffal felálló szegediek 82-90 arányban megnyerték a rangadót.

A pálya egyik oldalán vendégjátékosok táncoltak, a másikon pedig csalódott fehérmezesek sétáltak, majd köszönték meg szurkolóiknak a biztatást. Az eredmény a történtek hevében valóban kudarcnak tűnhet, hiszen mégiscsak vereséget szenvedett a Debreceni Egyetem csapata. A hosszabb távú sikerlistára pillantva azonban korántsem lehet csalódott sem a klub, sem pedig a szurkolótábor. A 2020-21-es idény ugyanis a fekete-fehérek történelmének legeredményesebb kosárlabdaszezonjaként zárult, olyan élcsapatokat utasítottak maguk mögé a hajdúságiak, mint a Körmend, az Atomerőmű, vagy épp az Alba Fehérvár. Magyar Kupa-döntős, majd kupa-ezüstérmes csapatként, illetve az ország negyedik legjobb együtteseként fejezte be a számos tekintetben rendhagyóra sikerült évet a DEAC.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.