Siófok – egész jól nézünk ki

A kevés csapadék ellenére is élvezetes a Balaton

Tavalyi siófoki helyzetjelentésünkhöz képest eltelt egy év. Sok minden módosult, mind szemmel látható, mind pedig inkább az érzékek számára észrevehető változás történt. Egy valami azonban örök és megunhatatlan: az igazi pezsgő balatoni nyár.

Azonnal látható volt érkezéskor, hogy az aszály sajnos a Balaton vizét sem kímélte. A helyzetjelző, fürdőterület végét jelző bóják a strandokon jóval bentebb kerültek, mint eddig. A 120 centiméteres vízállást jelző ponton pedig alig ért derékig a Balaton kék vize. No, vízibiciklivel azért jócskán be lehet merészkedni, már-már a hajóútvonalat érintő távolságig. Ettől függetlenül határozottan élvezhető a balatoni fürdőzés, hiszen a megélénkülő széllel járó hullámok, a bátrabbak számára pedig a messzi beúszás még mindig határozottan felfrissíti az illető szervezetét. A vízhőmérséklet kellemes, olykor még túlzottan is meleg.

És akkor térjünk át a piszkos anyagiakra, hiszen előzetes várakozásaink alapján hatalmas drágulásra számítottunk, a strandkaják azonban kellemesen leptek meg. Egy lángosért általában 1200-1500 forintot kérnek el, az adagok pedig bőven megérik az árukat. A siófoki éttermekben általában 2500-3000 magyar forintért fogyaszthattunk el egy pizzát, egy ezressel többért már frissensültet is felszolgáltak. Az italárak azonban márt tartalmaztak némi bosszantó többletet. Az éttermekben egy korsó csapolt sör átlagosan 1200 forintnyi összegért volt fogyasztható. A szolgáltatások ára ugyancsak emelkedett egy kicsivel, a vízibicikli például 5 és félezer forintért bérelhető, de egy Hyperjet (extrémhajózás) menetért már 9000 forintot is elkérnek.

Most pedig vegyük elő a híres sétányt, a siófoki élet színe-javát, központját, a Petőfi sétányt, a Plázst. Vasárnap kivételével egymást érték az emberek, többnyire fiatalok. A közösségi élet színterén továbbra sincs kivetnivaló a balatoni bulik központjában, hétvégén szinte egyáltalán nem találni helyet, ahova le lehetne ülni egy koktélt meginni. Az árát bizony elkérik az italoknak. A négycentes vodka ezres fölött kezdődik, koktélok 3000 forint környékén, cserében ritkán akad egy-egy olyan bár, ahol egy áráért kettő fogyasztható. Aki a zsúfolt, táncos, kattogós bulikat kedveli, annak ott a La Siesta, aki pedig inkább ki szeretne ülni iszogatni, a Vodka Bar by Finlandia lehet egy közkedvelt megoldás. Kellemes meglepetés volt, hogy kimondottan finom italokat készítenek, vizezésnek nyoma sincs, sem általában a sétányon a kábítószernek. Az esték nyugodtak, már ami a hatóságok munkáját illeti. A fül számára ugyanis orkánként érkező zenekavalkád jelenthet kihívást. Ez viszont nem zavaró. Velejárója a Petőfinek. Onnan hajnalban lemenni a strandra, és úszni egyet a Plázs környékén – fenomenális.

A balatoni hajózás mintha virágkorát élné. Sűrűn közlekednek sétahajók, könnyen megközelíthető Tihany, Balatonfüred (mint két kultikus célpont), elfogadható áron, rugalmas, gyors utazással, felbecsülhetetlen élményt jelentő panorámával. És nem is kell egésznapos kirándulással számolni, hiszen számtalan lehetőség akad étteremben fogyasztani, kiülni egy pohár üdítővel az adott város parti sétányára, így jelentősen csökkenthető a zsúfoltság.

Ami azt illeti, a Balaton önmagában még mindig hazánk alighanem legszebb és legigazabb nyári úticélja, Siófok pedig… az mindig Siófok marad a maga pezsgésével, kultikus helyszíneivel és nemzetközi nagyközönségével. Persze nem kicsit kell a zsebünkbe nyúlni, ha igazán gondtalanul szeretnénk kihasználni a helyi lehetőségeket, egy valami azonban nem változik és örökre ingyen lesz: kiülni a sétányra, a partra és csak gyönyörködni a kék Balaton vizében, amelynél tisztább és őszintébb látvány nincs.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.