Senki nem pályázott a főigazgatói posztra

Budapest, 2014. május 21., szerda (MTI) - Senki nem pályázott az Iparművészeti Múzeum (IMM) főigazgatói posztjára, így eredménytelenül zárult a közgyűjtemény vezetésére meghirdetett pályázat.

Ezt közölte az MTI megkeresésére szerdán a kiíró Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága. A tárca emlékeztetett arra, hogy a pályázat határideje május 18. volt, a felhívásra senki nem küldött be pályázatot. Az eredménytelen kiírást a jogszabályi előírás szerint 90 napon belül kell megismételni.

Mivel az Emmi álláspontja szerint az IMM működését számos területen át kell tekinteni, Baán László miniszteri biztosi feladatkörét még április 18-án kiegészítették az Iparművészeti Múzeumra vonatkozó feladattal - idézte fel az államtitkárság.

A munka során a miniszteri biztos áttekinti az intézmény működését, gazdálkodását és szervezeti struktúráját, melynek során - az IMM leendő főigazgatójával együttműködésben - olyan átfogó jelentést készít, amely a múzeum számára új pályát, új stratégiai irányt szab. A munka fókuszában az évek óta hiányzó állandó kiállítás megteremtése és a rekonstrukció áll majd - közölték.

A Kultúráért Felelős Államtitkárság tájékoztatása szerint az Iparművészeti Múzeumot továbbra is a főigazgató vezeti majd, a miniszteri biztos tevékenysége nem a napi irányításra, sokkal inkább a hosszú távú stratégiai munkára irányul.

A két poszt között nem a hierarchiában, hanem a tartalomban határozható meg az eltérés. A miniszteri biztos a minisztert megillető irányítási jogkörök közül átruházott hatáskörben többek között ellátja a bevételi és kiadási előirányzatok figyelemmel kísérését, valamint a közfeladatok ellátására vonatkozó és az erőforrásokkal való szabályszerű és hatékony gazdálkodás követelményeinek érvényre juttatását - hangsúlyozták.

Az IMM épületének rekonstrukciója is a miniszteri biztos vizsgálatának tárgya, az ezzel kapcsolatos kérdésekre csak a miniszteri biztos által készített, átfogó áttekintésben foglaltak alapján lehet majd választ adni - közölte az államtitkárság.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.