Ravasz Róka

Róka Géza

Berágtam Róka Gézára, a DVSC nem is tudom milyen vezetőjére. Azt találta mondani a minap a megyei lap munkatársának, hogy megkezdődött a takarítás a Lokinál, három fickót már elzavartak, de lesznek még távozók.

Meg jönnek is játékosok. Edző nincs, de biztos akad két hét múlva, mert el kell kezdeni a felkészülést a július 15-én kezdődő új bajnokságra.  De mire meglesz a tréner, már kész keretet kap, és azokból a srácokból kell majd egységbe forrasztani az erőt.

Ez verte ki nálam a biztosítékot. Pedig nem is ismerem a nyíregyházi illetőségű Róka urat. Néhány sajtótájékoztatón már próbáltunk egyoldalúan kommunikálni, ami abból állt, hogy én köszöntem neki, ő meg nem. Idáig jutottunk az évek alatt. Az elődjével tegeződtem, most is visszaköszön. Na, de nem ez az én gondom.

Hogyan nyilatkozhat így felelős klubvezető a jövőről? Tessék csak rákattintani a DVSC honlapján az archív fotókra. A mi Gézánk ott parolázik szerződéskötéskor a most elküldöttekkel. Nem azt mondom, a döntés jogos, mert sem a koreai, sem a bosnyák, sem a nem is tudom milyen balkáni kapus nem váltotta be a reményeket. A cerberust nem is láttam soha. Csakhogy ezeket a skacokat valaki ide hozta. És nemhogy én nem láttam őket, de a menesztett Pontes is azt mondta, ő sem. És itt utalnék vissza írásom elejére: a leendő edző sem tudja, miből fog főzni. Mert ugye a gulyáslevesbe hús kell, nem szója! Úgyhogy - Hofi után szabadon: - szója Gézának, vegye fontolóra a dolgot.

Nagy a titkolódzás a Nagyerdei Stadion környékén. Lesz-e tulajdonos váltás, vagy sem? Ha nem, akkor a mostani intézkedések azt vetítik lelki szemeim elé, hogy jövőre is gondok lesznek. Ha új ember ül majd be a kaszinós székébe, akkor meg várjuk meg, mit szeretne, mennyi pénze van, mivel lesz tele az öltöző? Dumával, vagy igazi focival.

Hát itt tartunk. Tudom, nincs könnyű helyzetben a nyilatkozó, neki kell kiállni a nyilvánosság elé, a többiek egyelőre kivárnak, és ha úgy hozza a helyzet, mindent felraknak a pirosra. Aztán lehet, fekete lesz.

Leghamarabb két héten belül tisztulhat a kép.  Mennyország, vagy pokol. Én már az utóbbit sem bánnám, csak legyen vége a szenvedésnek. Ahogy a művelt angol mondja: come hell or high water. Azaz: jöjjön, aminek jönnie kell!

W. Gy.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.