Nulladik nap – laza bemelegítés

Mi szemnek, fülnek ingere  Fotó: Campus Fesztivál

Egy esztendő feszült várakozása után újra felhangzott a zene a Nagyerdő szívében, elrajtolt a 15. Campus Fesztivál. A nulladik nap ismét laza, de változatos és mozgalmas nyitányként töltötte meg a fesztivál területét bulizókkal.

A legifjabbaktól a szépkorúakig mindenki képviseltette magát a Campus nyitónapjának elején. Az első együttesek már egészen korán a húrokba csaptak, megszólaltak az első dallamok és útjára indult a hajnalig tartó óriásbuli az ország egyik legnagyobb könnyűzenei rendezvényén. Az egyetem és a város különböző intézményei jóvoltából azonban nem csupán zenei élményben lehetett része a kilátogatóknak, hiszen megannyi előadás is meghallgatható, szakmai tanácsadást is igénybe lehet venni, de az étel és ital utánpótlása is rendelkezésre áll.

Bár ezúttal is megosztja a helyi közvéleményt a kultúra és a könnyűzene debreceni ünnepe, szerencsére a túlnyomó többség még mindig annak pártján áll, hogy ez a rendezvény igenis jelenlegi formájában állja meg a legjobban a helyét. Egyszerre pedig válik a debreceniség zenei ünnepévé is, hiszen a legújabb pódiumon, a Made in Debrecen színpadon immár a helyi feltörekvő tehetséges vagy akár közismertebb zenészek is felléphetnek.

A nulladik napon a fesztivált többek között a Bagossy Brothers Company, a 4s Street, a Punnany Massif, a debreceni PG Csoport is fémjelezte. Valamennyi műfaj és zenei kor kedvelője megtalálhatta a magának valót a nyitányon. Ami pedig idén talán a legtöbbeket foglalkoztatott, no persze Robin Schulz után, hogy mit mennyiért fogyaszthatunk. Nos, meg kell hagyni, az árak konszolidáltak, bár tartalmazzák a fesztiválra jellemző minimális borsot, de megfizethetőek. A lángos például 1000-1500 forintba kerül, sörhöz pedig akár 700 forintért is hozzá lehet jutni egy korsóval.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.