MSZP: kisemmizett takarékszövetkezeti tagok

Budapest, 2014. február 13., csütörtök (MTI) - Az MSZP szerint a jól működő, a vidék gazdaságának, szolgáltató iparának segítséget nyújtó takarékszövetkezeti rendszer megszűnt azzal, hogy értékesítik a TakarékBank állami tulajdonrészét - erről Tóbiás József, az MSZP általános frakcióvezető-helyettese beszélt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Mint mondta: ezzel megszűnt az az ígéret is, hogy az állam „jó gazda”, mert az ügylettel állami védelem nélkül kerül új tulajdonos kezébe a takarékszövetkezeti tulajdon, és ezzel a lépéssel az MSZP szerint a takarékszövetkezeti tagokat ugyanúgy kisemmizte az állam, mint annak idején a magánnyugdíj-pénztári tagokat.

A szocialista politikus ironikusan megjegyezte, „az a pályázati kiírás, amelyet egynél több pályázó is meg tud nyerni, az valószínűleg el van rontva”.

A TakarékBank állami tulajdonrészének értékesítésére érkezett egyetlen ajánlattal kapcsolatban a politikus azt mondta, ezt a pályázatot is úgy írták ki, hogy csak egy nyertes lehetett, és „a pályázat kiírója, annak elbírálója és nyertese egy és ugyanazon körhöz köthető”.

A sajtótájékoztatón jelen lévő független Scheiring Gábor, a PM politikusa bejelentette, országgyűlési határozatot nyújtott be a parlamentnek, amely azonnali vagyondöntési zárlatot rendel el a takarékszövetkezetek ügyében.

Mint mondta, néhány órája van még a parlamentnek, hogy döntsön erről, azonban úgy fogalmazott: „nincsenek illúzióink”.

Hozzátette: közérdekű adatigénylés keretében kikérik a teljes pályázati anyagot és a bírálói szempontokat leíró dokumentumokat, mert a pályázó, a vevő és a bírálói kör szorosan összefonódik, azért nagyon kíváncsiak, milyen szempontok szerint „sikerült ezt az egy nyertest kihozni”.

Ahol egy zsarnoki kormány uralkodik, és bármilyen vagyont egyik napról a másikra saját haverjainak játszhat át, ott senki nem érezheti magát biztonságban - jelentette ki a politikus.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.