MSZP: az emberek többsége elszenvedője és nem haszonélvezője a mostani kormányzásnak

 Budapest, 2014. január 19., vasárnap (MTI) - Az emberek "messze többsége" elszenvedője és nem haszonélvezője a mostani kormányzásnak – mondta Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.

 

    A Fidesz négy évvel ezelőtt egymillió új munkahelyről beszélt, ám ez a leépítések kormánya - tette hozzá az ellenzéki politikus. Megjegyezte: ma Magyarországon kevesebben tudnak dolgozni, mint a gazdasági válság vagy a kormányváltás előtt, többet kell dolgozniuk, és az azért kapott pénzük kevesebbet ér. Gúr Nándor álláspontja szerint a kormány megszegte gazdasági ígéreteit, hiszen a régió országainak dinamikus növekedésével szemben Magyarország jó esetben is csak stagnál. Mint mondta: a Fidesz radikális adócsökkentést ígért, mégis több adót fizetnek a munkavállalók. Véleménye szerint statisztikai bűvészkedés zajlik. Emlékeztetett arra, hogy míg 2009 és 2010 fordulóján 124 ezren, addig tavaly már csaknem 500 ezren dolgoztak külföldön, ám nagy részüket magyarországi munkavállalóként tartják nyilván. Elüldözték az embereket, nem teremtettek új munkahelyeket; a 200 ezres téli közfoglalkoztatott program is a statisztikai bűvészkedés alapját jelenti – tette hozzá a politikus.

    Gúr Nándor kifogásolta, hogy 2013-ban a Közgép egyedül és konzorciumban összesen mintegy 430 milliárd forintnyi közbeszerzési pénzhez jutott. Ez az összeg a háromszorosa a teljes felsőoktatásban egy év alatt megforduló pénznek - tette hozzá, megjegyezve azt is, hogy négy év alatt 900 milliárdnyi megbízás jutott a Közgépnek.

    A szocialista politikus számításai szerint a minimálbér vásárlóértéke négy év alatt körülbelül 5-6 ezer forinttal csökkent, a közfoglalkoztatottak bérének egyharmadát vette el a kormány, a közszférában dolgozók illetményalapja pedig négy éve nem változott.



MTI 2014. január 19., vasárnap 12:48


Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.