Mindig tévé, soha nem megy

Nem drága, de bosszantóan igénytelen

A hazai kosárbajnokság mérkőzéseinek közvetítése monopolhelyzetben van. Az MTVA engedélyével jelenleg csupán egyetlen felületen követhetők a találkozók. Azaz, követhetők volnának, ha előfizetésünkért legalább egy cseppet értékelhető szolgáltatást kapnánk.

Idő hiányában nyilvánvalóan nem megvalósítható, hogy egy kosárszurkoló valamennyi mérkőzésre elutazzon idegenbe kedvenc csapata megmérettetéseire. Így történt nemrég a DEAC esetében is. A csapat Kecskeméten lépett pályára, a mérkőzést azonban csupán komoly technikai harcok árán lehetett követni – nem először, és nem csupán a DEAC meccseire igaz ez. A MindigTV GO Sport közvetítései aligha haladják meg a minősíthető, vállalható színvonalat. Az előfizetés összege nem egy ökör ára. A Hunbasket névre hallgató tarifacsomag mindössze 800 forintba kerül, de engedtessék meg, hadd sajnáljam a pénzem, ha az előfizetésemért egy árva büdös semmit nem kapok. A szolgáltatás ugyanis használhatatlan. A közvetítés akadozik – az interneterősségtől függetlenül. Ez pedig már régóta fennálló probléma, hiszen az említett szolgáltató technikai megvalósításai rendre számos kellemetlenséget okoznak. Nem érkezik jel a műsor helyszínéről, ha pedig érkezik is, akadozik, kivehetetlen a kép. Kommentátor pedig az esetek elenyésző számában tartozik az élő közvetítéséhez, amely miatt számos információról lemarad az átlagszurkoló.

Most pedig egy kicsit nézzük meg az esetekkel társuló stábot. Nem az első alkalom volt, hogy be kellett telefonálnom az ügyfélszolgálatra. Meglepő, de ahány alkalommal mindezt megtettem, alig volt elérhető a diszpécser, hiszen a vonal túlterhelt volt – nem meglepően. Legyen szó Debrecenről, Szombathelyről, Körmendről, Szolnokról, Sopronról, szinte valamennyi kosárvárosból hallottam már, hogy elégedetlenek a drukkerek a közvetítések minőségével. No, de visszatérve a diszpécserekre. Az ígéret mindig megvan. De mire?

„A problémát kivizsgáljuk, a hibaelhárítás folyamatban, a megoldásról értesítést küldünk a megadott e-mail címre…NAPOKON BELÜL!”

Kérem? Napokon belül? Valami nem stimmel. Most zajlik a mérkőzés, de napokon belül meglesz a megoldás… valami nem oké ezzel az összefüggéssel. Keresztet vethetünk a meccsre, de legalább a problémát megoldják. Ha pedig bármi fenntartásom volna a megoldás idejének hosszával kapcsolatban, újabb üres ígéretek következnek, mint: „mindent megteszünk”. A pénzem persze oda, de kényelmesen elvégzik munkájukat. És ezzel a szurkolónak mivel lesz jobb? Az előfizetésért akkor kap szolgáltatást, amikor már bőven nincs rá szüksége. Egy kosárszurkoló mit kezdjen a pénteki problémamegoldással, ha a meccs szerdán van? A diszpécserek lenéző arroganciája pedig, amellyel kezelnek, mint általuk hozzá nem értőnek vélt szurkolót, egyenesen felháborító. Magyarországon 2022-ben a kosárközvetítés egy képtelen és inkompetens társaság kezében áll monopolhelyzetben, mindezt pedig kellőképp ki is használják a társaság tisztelt, meccset valószínűleg soha nem látott munkatársai.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.