A mélység csúcsa

Hozzátartozó, ismerős halála mindig megrázó esemény. Hosszú évekig életünk része, aztán nincs többé. Nehéz feldolgozni, néha egyszerűen lehetetlen. Azonban láttam temetésen röhögő görcsöt kapó búcsúzót, sírva vigadó halotti tort…, de létezik a fekete humor, melyek poénjait egymásnak lőjük el, vagy az élet produkálja.

Nemrég gyászjelentés érkezett egyik ismerősömnek. Anyósa az árnyékvilágba költözött. Keserveset sóhajtott. Azon törte fejét feleségével, hogyan közli a megváltoztathatatlant, a szomorú hírt. Foteljébe süllyedt, üveges szemmel meredt maga elé. Gondolatai lázasan cikáztak. Ötletek sorozatát gyártotta, aztán elvetette. Végül kimerülten dőlt hátra.

Mindvégig kezében tartotta a fekete keretes jelentést. Több ötlete nem lévén, pillantása az értesítésre esett. Kisilabizálta a halott nevét, a temetés helyét, idejét. Hosszan, elmélyülten vizsgálta a díszítésül papírra másolt kegyeleti rézkarcot, aztán tekintete a lap aljára révedt. Ott a temetkezési vállalkozás pecsétje éktelenkedett. Ismerősöm rámeredt, majd egy másodperccel később éktelen röhögés szakadt ki belőle. Percekig fulladozva, könnyeit nyelve hahotázott. A nevetés közben betoppant testvére. Értetlenül meredt bátyjára, aki nem tudott megszólalni, csak a gyászjelentést nyújtotta át. A testvér végigolvasta, aztán belőle is röhögés robbant ki. Isten nyugosztalja szegény elhunytat, de a jelentést a „Gödör Bt.” állította ki.

                                                                                 Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.