Meghalt Ariel Saron, Izrael volt miniszterelnöke

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti:
    Jeruzsálem, 2014. január 11., szombat (MTI) - Meghalt Ariel Saron, Izrael tizenegyedik miniszterelnöke, aki 2006. január 4-én kómába esett agyvérzés következtében, és azóta sem tért magához - közölte az izraeli katonai rádió szombaton, a 85 évesen elhunyt volt politikus hozzátartozóira hivatkozva.

 

    Ariel Saron hosszú karrierje kezdetén az izraeli hadsereg olykor fékezhetetlen és rendhagyó parancsnoka volt. Később kiszámíthatatlannak tűnő, kemény kezű politikusból a gázai övezeti egyoldalú kivonulást levezénylő kormányfővé vált.    

    A Saront nyolc éve kezelő Tel-Hasomer településen lévő Háim Seba Kórház előtt megtartott sajtótájékoztatón fia, Gilád köszönetet mondott az ápolószemélyzet nyolcéves áldozatos munkájáért, majd azt mondta: "apa elment, amikor úgy döntött, hogy el akar menni". Saron két fia, Gilád és Omri naponta látogatták az elmúlt nyolc évben magatehetetlen édesapjukat, utolsó napjaiban a családja folyamatosan betegágya mellett tartózkodott. 

    Az orvosok közölték, hogy a halált kiváltó közvetlen ok a volt kormányfő szívműködésének leállása volt, miután több mint másfél hete veséje felmondta a szolgálatot, és a szervezetében felhalmozódott méreganyagok miatt sorra leálltak létfontosságú szervei. A kezelését végző szakorvosok újságírói kérdésre elmondták, hogy szervezete meglepően sokáig ellenállt a közvetlen életveszélynek, szíve rendkívül erős volt. Családja az évek során nem verbális válaszokról számolt be, de az orvosok nem tudtak egyértelműen állást foglalni abban a kérdésben, hogy „az alacsony tudatossági szinten”, kómában lévő beteg mennyiben volt tudatában állapotának. 

    Az izraeli politikusok a szombati pihenőnap ellenére sorra búcsúüzeneteket tesznek közzé. "Saron emlékezetét örökre a szívébe zárta a nemzet. Évei során központi szerepet játszott Izrael biztonságért folytatott harcában"- áll Benjámin Netanjahu miniszterelnök közleményében. "Elsősorban bátor harcos volt és nagy végrehajtó, az izraeli hadsereg parancsnokainak egyik legnagyobbja"- közölte a kormányfő.

    "Saron ma megadta magát az életéért folytatott hősi küzdelmében. Merész  katona és bátor politikus volt, sokat tett Izrael biztonságáért", írta Simon Peresz államelnök búcsúüzenetében. "Szerette a népét és népe is szerette őt. Izrael védőinek nagyjai közé tartozott, kiemelkedő építője volt, aki nem ismerte a félelmet és soha nem félt a jövőkép megformálásától sem. Saron tudott dönteni és megvalósítani " - tette hozzá, egyben utalt rá, hogy utódja, Benjamin Netanjahu köztudomásúan nehezen hozza meg döntéseit. 

    Jichák Herzog, az ellenzéki szociáldemokrata Munkapárt elnöke szerint "nagy vezetőként fognak emlékezni rá. Az évek során szemben álló táborokban voltunk, de nem lehet nem nagyra tartani egy olyan embert, aki meg tudta változtatni világképét és felismerte a helyes utat Izrael számára".



MTI 2014. január 11., szombat 15:04
 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.