Loki: Nekünk nyolc

Maradt a nyolc! Nyolcezer néző szombaton este, és az eredmény után nyolc pont a Loki előnye a tabellán.

Röviden ennyi a késő estébe nyúló foci rangadó összegzése.

A DVSC és a Győr összecsapását jelentős sajtó kampány előzte meg egész héten. Nem volt véletlen az érdeklődés, hiszen az OTP bank Liga 22. fordulójában a listavezető fogadta a tavalyi arany érmest, a jelenlegi második Győr együttesét.

A legjobbnak kikiáltott honi bíró, Kassai Viktor - róla kicsit később - fújta a sípot, minden adott volt tehát egy színvonalas kilencven perchez.

Nem is csalódott a publikum sem a helyszínen, sem a képernyők előtt.  Már a hatvanadik másodpercben vezethetett volna a hazai együttes, de Volas a rosszabbik, a bal lábát lendítette lövésre ziccerben, így Kamenár kapusnak óriási mákja volt, a labda alig ment mellé. A szlovén támadó megismételte mutatványát néhány perc múlva, majd jött a hideg zuhany. A vendégek egy kontra végén - amihez kellett a hazai védelem kihagyása is - vezetést szereztek. Bő tíz percig tartott a kisalföldi öröm, mert a jól osztogató Mihelic pontrúgása után a mezőny egyik legalacsonyabb játékos, Lázár egyenlített fejesből. Három minutummal később ismét asszisztált a hátsó alakzatunk, és újból vezetett a Győr.

Ezt szünetig meg is tartották. Igaz a 38. percben tíz főre fogyatkoztak, Pátkai Máté második sárga lapja után mehetett zuhanyozni.

A második negyvenöt percben az emberelőnyt - ismét Mihelicnek köszönhetően - fél órával a derbi vége előtt egy csodálatos szabadrúgás góllal kihasználtuk, és ezzel ki is alakult a 2:2-es végeredmény. Nyomott, ment előre a Loki becsülettel, de ezen az estén a labda a kapufáról is kifelé pattant. Vérbeli rangadó volt, mindkét csapat hajtott, magyar viszonyokhoz képest jó focit láthatott a néző sereg.

A DVSC-TEVA továbbra is őrzi jelentős előnyét az üldözőkkel szemben, a hátralévő hét fordulóban elég ötször begyűjteni a 3 pontot és akkor megvan a hetedik bajnoki cím is, amit már az újjá varázsolt Nagyerdei Stadionban ünnepelhet a lelkes publikum.

A mérkőzés után elkészítették a Magyar Kupa negyeddöntőjének sorsolását. Négy csapat érdekelt még az Európa Ligát érő helyért. A DVSC a Diósgyőrt kapta Fortunától. Az első meccsre Debrecenben kerül sor április közepén, a visszavágót május ötödikén játsszák. A másik ágon az MTK az Újpesttel meccsel majd ugyanebben az időpontokban.

Nem szokásom egy mérkőzés után a játékvezetővel foglalkozni, de Kassai Viktor hadd kapjon néhány szót. A spori idén nem lesz ott a brazíliai VB-n. A legutóbbi Európa Bajnokságon elnézett jónéhány helyzetet szombati egyik segítőjével, Vad II. Istvánnal együtt. Nos, most nem volt bakija, a mérkőzést befolyásoló döntése, de mégis egyetlen észrevétel: túl sokat szerepelt. Gesztikulált, magyarázott, rendre utasított, tanácsokat osztogatott, ezzel lassította is a játékot. Még szerencse, hogy névjegyet nem cserélt senkivel meccs közben, mert akkor sosem mentünk volna haza. És fütyült annyit, mint a szomszédos állatkertben a madárház lakói összesen.Neki az idén ezjutott. Sao Paulo helyett Debrecen, Mezőkövesd és Felcsút.

Sic transit gloria mundi.

W. Gy.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.