Vége!?

Majdnem sikerült... Fotó. DVSC Kézilabda

Egy hosszú, kalandos és csodálatos utazás, amely tisztelegni parancsolta a magyar és nemzetközi kézilabdamezőnyt. Tisztelegni egy olyan csapat és város előtt, amely hajszál híján kényszerítette térdre a legnagyobbakat. Befejeződött a DVSC Schaeffler idei BL-menetelése.

Amikor egy kígyó támad, alighanem csak a leggyakorlottabbak tudják, miként lehet úgy „lefegyverezni” az ellent, hogy annak méregfoga a lehető legkevesebb kárt tegyen kívánt áldozatában vagy épp maga a kígyó essen áldozatul – önmagát nehéz helyzetbe hozva. A kígyó ősi szimbólum, ellenállni neki nehéz, a kísértés megtestesítője. Meg a Loki ellenfele a pályán. Bukarest, Brest…már önmagukban is megtestesítették a kézilabdaelitet a piros-fehérek ellen, az út azonban nem ért véget, hiszen magabiztosan továbbmenetelve a háromszoros BL-győztes Kristiansand verekedte magát a cívisvárosiak elé, valamely fajta rózsaszín ködbe burkolózva. Noha a Vasutastól alapvetően nem várt nagy teljesítményt a tisztelt publikum, és talán a rózsaszínű ellenfél is komoly megalkuvást várt volna a rutinbeli különbségből fakadóan, ez a Debrecen azonban nem ismer, nem ismert lehetetlent. Csak az a vég…

Csak azt tudnánk feledni, ami a Hódosban történt, amikor a Vipers az Alföld szívében vendégeskedett. És nyert, mindösszesen egyetlen soványka kis találattal, majd a vereséget szenvedett Lokit szüntelen vastaps köszöntötte a tisztes csatározást követően. Ki gondolta, hogy még bőven van fentebb? Az északi túrára érkező magyar lányok jókora bombameglepetéssel készültek norvég ellenfelüknek, amely egészen a hajráig csúszott-mászott, de nem tudott mit kezdeni a sebesen zakatoló Lokomotívval szemben. Aztán sem, hiszen a vége fájó, ám egyszerre csodálatos döntetlen lett. Egy góllal a Vipers ment tovább. A bajnoki bronzérmes Loki meg rácáfolt ezrek kételyeire, és megdicsőülve bizonyította be: van méltó keresnivalója az európai elitben.

Ez tisztes volt! Folytatás jövőre. Ennek a kalandnak csak most van vége!?

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.