A Kandia utca mögötti lakótelep a cívisváros belvárosának egyik kapuja. Nem csupán a panelrengetegben megbúvó zöldövezettel válik különlegessé, de ezen átvágva érkezünk el a Szent Annától a Kossuth utcáig, vagy épp fordítva. No persze, ha szárazon és bokatörés nélkül megússzuk a lakótelepi „akadálypályát”.
Még bőven középiskolás voltam, ennek nagyjából már lassan szűk tíz esztendeje, amikor a cimborákkal egy-egy „áttanult” nap után hazafelé a Kandia ABC-ben némi muníciót vásároltunk, majd elindultunk hazafelé, a lakótelepen át. Akkor még csupán egy régmúlt időket idéző, fémhálós, fémkerítéses beton kosárpálya, meg a klasszikus lakótelepi játszótér ötvözete színesítette a teret. Ezeket figyelve gyakorta voltunk kitéve az aszfalthibák ránk leselkedő csapdáinak. Különösképp a parkolóhoz érve, ahol az aszfaltjárda-terméskő-aszfaltút keveréke egy tökéletesen töredezett, víznyelőként is remekül funkcionáló gödörelegy fogadja az arra járókat.
És tudják, mit? Azóta, 2024-re mindez egy cseppet sem változott. Legalábbis, ami a járdahibákat, útkátyúkat illeti. A napokban sétáltam arra, hiszen a Szent Anna utca felé volt dolgom. Jóllehet, megannyi csodálatos emlék tolult fel bennem a szakadó esőben. Többek között az, hogy milyen felhőtlen örömmel ugráltunk bele a mélyeláthatatlan gödörben elterülő vízbe, majd konstatáltuk – jó nagy marhák vagyunk. Persze a lakótelep képe kissé megváltozott, hiszen az egyre elterjedő, méltán népszerű világoszöld kondipark is megjelent, valamelyest új arculatot kapott a gyerekek, nyári táborozók által kimondottan közkedvelt játszótér is, valamint – lehet, hogy annak idején kevésbé figyeltem – a kosárpálya bitumenvonalai is jócskán megerősödtek, amikor nagy ritkán arra járok, rendre hallom az általam is rendkívül tisztelt kosárlabdát pattogni.
Valahol tehát mindez kettős. Egy kicsit jelenkori, egy kicsit szocreál, de mindenképpen magyar. Magyar az úthibáktól, magyar a lakótelepi hangulattól, magyar a szocreál-panelfílingtől. Nem szeretném én senkinek a szemére vetni a negatív jellemzőket. Így szép. Ahogyan a pajkaszegi polgármester mondaná: „A kátyú éberségre nevel…”. E terepen végigpásztázva alighanem maradéktalanul igaza is van. Mert ez a belváros kapuja, a belváros kezdetének ikonikus állomása, tele élettel. Ja, és a legszentebb értelmében magyar az emlékek miatt.
Barna Marci
Új hozzászólás