Kilenc minisztériummal működhet a kormány

Budapest, 2014. május 10., szombat (MTI) - Kilenc minisztériummal működhet a harmadik Orbán-kormány: a parlamentnek szombaton benyújtott előterjesztés szerint minisztériumi rangot kap a Miniszterelnökség, továbbá lesz Belügyminisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Földművelésügyi Minisztérium, Honvédelmi Minisztérium, Igazságügyi Minisztérium, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Nemzetgazdasági Minisztérium és Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Az előterjesztést egyéni képviselői indítványként Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke nyújtotta be az Országgyűlésnek.

A javaslat szerint a Miniszterelnökség elsősorban a kormányzati koordinációt ellátó minisztérium lesz, a többi tárca pedig a szakpolitikai feladatokért felel.

Az előterjesztés alapján nem változik jelentősen a kormányzati struktúra az elmúlt négy évhez képest.

Újdonság, hogy míg a Miniszterelnökség eddig államtitkárságként működött, a jövőben minisztériumként fog.

Megszűnik a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, az igazságügy önálló tárcát kap.

Az eddig Vidékfejlesztési Minisztérium néven működő agrártárcát földművelésügyivé keresztelik, és változik a külügyi tárca neve is, ezentúl Külgazdasági és Külügyminisztériumnak hívják majd.

A miniszterek részletes feladat- és hatáskörét kormányrendelet állapítja majd meg. Így a most benyújtott indítvány - ahogyan az a részletes indoklásában olvasható - szakít azzal a korábbi megoldással, hogy a minisztériumi struktúrával kapcsolatos feladat- és hatásköri átrendezést maga végezze el: ehelyett az Országgyűlés – „a kormánynak az alaptörvényből következő szervezetalakítási szabadságát tiszteletben tartva” - a kabinetre bízza a tárcák közötti feladat- és hatásköri megosztást.

A törvényjavaslat kimondja a szükséges átadás-átvételi eljárást is, amelynek esetében szintén kormányrendeletben meghatározott szabályokat kell alkalmazni.

Az indítvány június 6-án léphet hatályba.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.