Nem könnyű mankóval, ortopéd cipőben, műtött, csonkolt, darabolt lábbal métereket megtenni. Még ha csupán öt méterről is van szó. Lábnak nevezett, fájó végtagokkal. Úgy mondják: gyalog.
Kormányelhatározás, hogy a fogyatékkal élőket miként, mivel kell támogatnia az államnak. Meg is nevezték a meg-ra-gad-ha-tó lehetőségeket: adó-visszatérítés, mozgáskorlátozotti-parkolóbérlet, kötelező akadálymentesítés… más most nem jut eszembe...
Ez van fent, a miniszteriális íróasztalok szintjén. Megemelem nem létező kalapomat, elhiszem, hogy gondoltak valamilyen támogatás megvalósítására. Ott fent. És itt lent?
Mit tapasztal a mozgássérült? Itt, lent, a kerekesszék alulnézetéből, a mankó billegésének bizonytalan fellegvárából?
Nem tudom, hogy mi a helyzet Pécsett, Győrben, Salgótarjánban, Szegeden és Szombathelyen, csak azt a tapasztalatot tudom elpanaszkodni, ami Debrecenben fogad nap mint nap. Nap mint nap.
Próbáltam, próbálok közlekedni mankóval, járókerettel, kerekesszékkel a város utcáin. Itt is, ott is. Belvárosban, város szélén, kórházi parkolóban, klinikai megállóban, hivataloknál, közművelődési intézményeknél... Nem voltam boldog. A járdák töredezettek, kátyúsak, hiányosak, vagy nincsenek is, jobb esetben a kétszáz éves téglák próbálják kitörni a vén emberek vagy a betegek bokáját, combtövét - ez van!
De megkaptam már azt is az embertársaimtól: nézzen a lába elé, vén hülye!
Rendben! Nézzünk a lábunk elé! És akkor jól látjuk, hogy hány helyen nem lehet közlekedni se kerekesszékkel, se járókerettel, se mankóval. De sokszor még ép lábbal sem. Se, se, se. Látjuk. Lássuk! Mert a lábunk elé nézünk. Csupa lyuk, kettétört tégla, hiányos aszfalt, gödör, lábtörő gyakorlatok, aki nem figyel, elveszett. Mindegy, hogy fiatal, vagy idős, egészséges vagy mozgássérült.
És, ha autóval szeretné megközelíteni a mozgássérült a hivatalt, a boltot, az egészségügyi szolgáltatót? Vajon hol tud megállni, leparkolni minél közelebb a célhoz?
Nézzük! Röviden: gyakorlatilag sehol. Ha csak nem köröz az intézmény körül egy óráig, amíg véletlenül fel nem szabadul egy parkoló. Lássunk konkrét példákat???
Inkább ne, mert a végtelenségig tartana sorolásuk! Cáfolhatatlan tény, hogy kevés a mozgáskorlátozottaknak kijelölt parkolóhely a belvárosban, a színháznál, a mozinál, a piac környékén, a postáknál, a külsőbb területeken működő üzleteknél, hipermarketeknél – sorolhatnám tételesen is. De minden mozgáskorlátozott tudja a nyomorult életéből, hogy hátrányt szenvednek. Ki figyel a nyomorékokra (nevezzük így, a köznyelv is így nevezi őket) például a bevásárlóközpontokban? Hogy a hatalmas térben néha le tudjanak ülni, megpihenni a mankótámaszukból. Senki nem figyel rájuk. De ha már a multik letojják a nehezen mozgókat, legalább a városvezetés figyelne rájuk!
A Piac utcán, a belvárosi részben, ahová még éppen be lehet hajtani autóval, hány mozgáskorlátozottnak elkülönített parkoló van? Legalább tízszer szerettem volna bemenni, szétnézni a Stühmer édességboltba vagy máshová, de egyszer sem sikerült. Mert semmilyen parkolót nem leltem. A Széchenyi utcai parkoló meg olyan messze van, mint a lakásom a városközponttól. Én viszont nem tudok, csak tíz métereket bicegni. Vagyis: ki vagyok taszítva a belvárosból.
Próbáltam egyszer, a Piac utcára szerettem volna menni, a volt Centrum áruház mögött álltam meg az autómmal. Bicegtem az alumínium támaszomra hagyatkozva, de az összevissza billegő betonkövek hamar elvették a kedvem. Szerettem volna valahová leülni, de még csak egy betonszegély sem volt sehol. Fordultam hát egy szusszanásnyi idő után, és visszavánszorogtam az autómhoz. Ez bizony így volt.
Akkor távolról hallgattam a Nagytemplom harangját, messziről ábrándoztam, hogy a Főtéren megpihenek egy padon, amit elérhetek tíz-húsz méter mankótámasztotta kínlódással.
Hát, nem tudom. Ha a debreceni önkormányzat képviselői mankót fognának. Csak úgy játékból! És kipróbálnák, hogy milyen könnyű a közlekedés így!? És aztán üljenek autóba, próbáljanak megállni a város különböző területein, parkolni, de csak ott, ahol van mozgáskorlátozottaknak kijelölt megállóhely. Majd ezután meglátjuk, mit gondolnak arról, milyen jó a dolga annak, akinek nincs jó keze, lába. Vagy nincs is keze, lába.
Csak szája. Csak szája. De az meg lefelé görbül.
Ha egyáltalán van ahhoz kedve.
Barna Attila
Új hozzászólás