KAVOSZ Zrt.: beruházásokra ösztönöz a Széchenyi Kártya Program

Budapest, 2014. május 11. vasárnap (MTI) -  A hazai kisvállalkozások a korábbi rövid távú pénzügyi problémák megoldása  helyett egyre nagyobb arányban gondolkodnak beruházásokban, amit a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja mellett a Széchenyi Kártya Program alacsony kamatozású konstrukciói is ösztönöznek -  összegezte Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a tapasztalatokat az MTI-nek.

Emlékeztetett arra, hogy a KAVOSZ minden évben országjáráson ismerteti az állami támogatással működő Széchenyi Kártya Program kedvezményes hitellehetőségeit és egyben felméri a vállalkozói igényeket is. Megerősítette: van vállalkozói igény újabb hitelkonstrukciók iránt is a programban.  A most zárult roadshow-n minden megyében mintegy ezer vállalkozó vett részt, ahol a KAVOSZ szakemberei felhívták a figyelmet a Széchenyi Kártya Program hat termékének nagyon alacsony nettó kamatára, és arra, hogy ezek a konstrukciók a piacon lévő legkedvezőbb finanszírozási lehetőségek között vannak - mondta Krisán László.  Értékelése szerint a fórumokon az látszott, hogy a hazai kisvállalkozások körében a korábbi rövid távú elképzelések helyébe egyre inkább a beruházásban történő gondolkodás lépett, és a vállalkozások többsége már stabilabbnak ítéli meg működését, mint korábban. Ugyanakkor jövőbeni elképzeléseikről még mindig óvatosan fogalmaznak, aminek elsődleges oka, hogy még mindig érinti őket a piac beszűkülése, illetve a likviditáshiány - mondta a KAVOSZ vezérigazgatója.

Krisán László hangsúlyozta, hogy a vállalkozások beruházással kapcsolatos gondolkodásában bekövetkezett kedvező változásban szerepet játszik a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja, amelyre az 50 millió forintnál nagyobb hitelkihelyezés a jellemző. Emellett a beruházások finanszírozásában fontos szerepet játszik a 2 százalék nettó kamattal felvehető Széchenyi Kártya Beruházási Hitel konstrukció, amelynél jellemzően 10 millió és 25 millió forint közötti az átlagos hitelkihelyezés, ugyanakkor a mikrovállalkozások hiteligénye jelenleg többnyire 10-14 millió forint 5 évnél rövidebb időre.

A KAVOSZ vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a Széchenyi Kártya Programban megélénkült az érdeklődés az agrárkártya iránt, amelynél 2,5 százalékos jelenleg a nettó kamatszint. A 2010-ben elkészült vidékfejlesztési stratégiában megfogalmazott célt, hogy az agrárszektor súlya növekedjen a gazdaságban, az Agrár Széchenyi Kártya elősegíti, hiszen mostanra elérte az igényelt kártyák száma a 3500-at, és eddig 8,5 milliárd forint hitelt juttattak el az agrárvállalkozásokhoz, és legalább 400 ügylet jelenleg is banki döntésre vár.   Az agrárkártyával kihelyezett hitelátlag 6 millió forint, és a hiteligénylők 80 százaléka egyéni vállalkozó, ami magas arány a többi termékkel összehasonlítva - mondta Krisán László.  A vállalkozások kedvezőnek tartották az uniós fejlesztési források igénybe vételére kidolgozott két konstrukciót, az önerőt kiegészítő, illetve a támogatást megelőlegező hitelkonstrukciót, az előbbi 2 százalékos, az utóbbi 1,5 százalékos nettó kamattal vehető jelenleg igénybe, ugyanakkor azt látni kell, hogy ezek iránt az élénkebb érdeklődés őszre várható, amikor a tervek szerint kiírják az új pályázatokat a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési ciklusra.

A KAVOSZ adatai szerint a 2002-ben indult Széchenyi Kártya Programban eddig több mint 1300 milliárd forint kedvező kamatozású, államilag támogatott hitelt juttattak el a bankok a kis- és középvállalkozásokhoz.

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.