Kastélyrom a falu közepén

Kilátás a kastélyromból

A facebookon több olyan oldal is található, amelynek tagjai régi, elhagyatott kastélyok, kúriák, épületek felkutatásával, dokumentációjával foglalkoznak. A neten rajtuk kívül megtalálhatók a megszüntetett vasútvonalak, állomások, kivont, leselejtezett mozdonyok, vagonok, újabban a múlt iparának eszközeit, épületeit keresők bejegyzései is.

Tevékenységük célja: a régmúlt emlékeinek pusztulására történő felhívása és törekvés azok megmentésére. Szerencsére ezek a „segélykiáltások” gyakran elérnek a megfelelő helyekre, s mentőtevékenységük által az utókor is láthatja ezeket az építészeti emlékeket.

A szerző kimondott öröme több kastély felújításának előkészülete, megkezdése. Anno fényképeket közölt a Patay- (Abaújszántó-Cekeháza), a tokaji vadászkastélyról, de a felújítás anyagait halmozzák fel az álmosdi Miskolczi-kastélynál, a debreceni Vértesi-kúria is megmenekülni látszik. Nem állítja, hogy a tulajdonosok az ő figyelemfelhívására kezdtek renoválásba, de reméli, valamivel hozzájárult megkezdésükhöz.

Elhagyatott építmények főleg a Dunántúlon találhatók. Egykori megépítésüknek földrajzi, történelmi és gazdasági okai voltak. Az Alföldön, már csak a ritkább településhálózat okán is, kevesebbet emeltek.

Érdemes határokon túl is kutakodni. Debrecentől nem kell messzire menni, mert a történelmi Partium területén nagyon sok pusztuló emlék várakozik megmentésre.

A szerző Aranyosmeggyesre autózott. A település Szatmárnémetitől Nagybánya felé indulva, 21 km-re lévő Józsefházánál mellékútra fordulva érhető el. Maga a kastélyrom a falu közepén található.

A kastély nevét először 1271-ben említik. Akkortájt a Kaplon nemzetségbeli Jákóéké volt. Majd következtek sorban a tulajdonosok: Miklós erdélyi vajda a Móriczhidaiaknak ajándékozta. Ők a XV. század végén kihaltak, így a vár és a birtok a Báthoriak birtokába került. 1630-ban Lónyay Zsigmondra szállt. Halála után leánya, Kemény János fejedelem neje, Lónyay Anna örökölte a várkastélyt. Halála után a kamaráé lett, és a Szatmári vár tartozékaihoz csatolták.1732-ben Wesselényi Ferenc örökölte. A vár helyére kastélyt építtetett. A Wesselényi családtól gróf Bethlen Zsuzsanna és gróf Teleki Sámuel örökölték. Az ő leszármazottjaié volt a 20. század elejéig.

Az első világháború után Mária román királyné birtoka lett. A második világháborúban a visszavonuló német csapatok lőszerraktárnak használták, ez felrobbant. Helyreállítása azóta sem történt meg. Ma is tető nélküli rom. A falak állnak, az ablakhelyek aládúcoltak. A belső tér gondozatlan, gazos, szemetes.

A kastély környezete viszont rendezett. Az utóbbi években kiirtották a bozótot és parkot alakítottak ki.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.