Karinthy Frigyes kevés verset írt ahhoz képest, hogy lírikusként is számon tartják. Sok költeménye reménytelenül hosszú (mondjuk esszévers), vagy egyszerűen egyik-másik maga is humoreszk, mint a legtöbb írása. A költő című négyszer négysorosa viszont örökérvényűt mond a költőről, érvényesen hatnak ma is, ebben a nem irodalomcentrikus műveltségű világban. Szerette magát költőnek vallani, kevés versének csak kisebb része a lírai jellegű (mint a Lecke, a Kudarc, az Ősz) – többsége szabadvers: hosszú, központozás nélküli gondolatkitörés (például a Számadás a tálentumról vagy a Karácsonyi elégia).
(es)
A költő
Rólam keresztelték el a világot,
Nekem zenélnek a Hét Csillagok,
Velem harcol az ördög isten ellen,
Hozzám sietnek a szép kisdedek.Bennem feszül a kéj, fehéren izzó,
Belőlem buggyan aztán langyosan,
Rajtam cikázik át az úr haragja,
Teherben tőlem duzzadnak a fák.Engem idéz, ki sóhajt itt e földön,
Felém rohan a parttalan dagály,
Miattam ránt kardot a büszke Bosszú
Mögöttem bűzlő véres bűnökért.Előttem köd, helyettem senki, semmi,
Köröttem fény, utánam néma csönd -
És mégis minden nélkülem lesz és volt
És semmi nem történik általam.
Új hozzászólás