A helyzet változatlan – tavaszig?

Jégből vagyok, talán fel sem olvadok...

Lidérces álmom volt. Debrecenben annyi hó esett, hogy napokig ástam az alagutat, mire eljutottam a Piac utcára.

Ha már odáig elküzdöttem magam, kérdezősködni tértem be a városházára. Újságíró igazolványomat lobogtatva kerestem az illetékest. Egyetlen kérdést szerettem volna feltenni. Kopogtattam ajtaján, amikor megszólalt az ébresztőrádió.

Délután találkoztam Bán bácsival, Szabó nénivel. Ők idősebbek. Egy hanyatt esés, akár az életükbe is kerülhetne. Egy combnyaktörésből kevés valószínűséggel épülnének fel. A felelőst szidják, mint a bokrot, mert szerintük nem tesz semmit. Attila szomszédom egyenesen az egész rendszert hibáztatta. Széttárta a karját, majd lemondóan legyintett:

- Ez van, egész Magyarországon.

A feleségem éppen a cikkem írásakor fakadt ki. Lehetetlen állapot, hogy az ember kiteszi a lábát a lakásból, és egyből életveszélybe kerül. A kórházak ambulanciáitól érdemes lenne kikérni az utóbbi napok adatait. Vajon mennyivel növekedett a betegszámuk? Egy-egy átlagos naphoz képest mennyivel több a töréses, ficamos esetek száma? A sérültek otthoni lábadozása mekkora kiesés a gazdaság számára?

Számtalan Debrecen lakó, sokféle módon gazdagítja a város kasszáját. Iparűzési, kommunális, teljesítmény, ingatlan, stb. adó formájában működik a pénzszivattyú. Az állami apanázsból, a helyi bevételekből miért nem jut némi morzsa a tél kellemetlenségeinek kezelésére?

A helyzet évek óta változatlan. Az év eleji ónos eső, némi havazás és az átlagosnál fagyosabb napok alatt és után a debreceniek többsége naponta imádkozott, és jelenleg is fohászkodik hóekéért, sószóróért és egészségért. A vezetés gondatlan gazdája a városnak. Miközben arról vitatkoznak, a hó vastagsága elérte-e az öt centimétert, amikor végre hajlandók megrendelni a takarítást, amikor fittyet hánynak a lefagyott esőtől korcsolyapályává változott utakon bőrüket vásárra vivőkre, valami nagyon nincs rendben. Míg a Magyar Közútkezelő, városon átmenő útjai példásan takarítottak, addig a helyi kezelésben lévőkről jóindulattal sem mondható el. Még azon a szakaszokról sem tolják le a havat, síktalanítják, amelyeken közösségi közlekedés zajlik (például Huszár Gál, vagy Budai Nagy Antal utcák). A probléma megoldását az enyhülésre bízzák. Úgy tűnik, mintha a fideszes vezetés stratégiai együttműködést kötött volna az időjárással, amely azonban úgy viselkedik, mint az egyik nemzetközi telefoncég, amelyik a kormánnyal történt szerződéskötés után zárta be komáromi gyárát.

Sajnos a debreceni példa ragadós. Sokat autózom, sokfelé megfordulok. Hasonló, áldatlan állapotokat tapasztalok. Úgy tűnik, az önkormányzatoknak nincs pénzük. Költségvetésükből feladatokat vesznek ki, ott takarékoskodnak, ahol tudnak. Nincs az a magyar állampolgár, aki járdán, úton csúszkálva, életéért remegve, elhiszi, hogy „Magyarország jobban teljesít”.

De hagyjuk most az országot, fókuszáljunk csak Debrecenre! Az ország második legnépesebb városa egyre élhetetlenebb. Szép a Kossuth tér, utcakövezett a Halköz, modern a Kölcsey. A turista ámul-bámul. A messziről jött ember csak a felszínt látja (azért jött), de a Ruyter, Katalin, vagy a Sólyom utcán élőknek egészen más a véleményük, de említhetnénk a belváros vagy a kertségek kisebb utcáinak lakóit is. Úgy érzik, a város cserbenhagyja lakóit… és ez az érzés nemcsak a síkos utak kapcsán érlelődött, a tömegközlekedéstől kezdve, a kátyus utakon át, a lepukkant középületekig bezárólag, tudatukba napról-napra mélyebben ágyazódik.

És ezt nem lehet kátyúzásos módszerrel becsömöszölni.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.