Fidesz: biztonságosabb takarékszövetkezetek lesznek

Budapest, 2014. február 13., csütörtök (MTI) - A Fidesz szerint a takarékszövetkezetek integrációja jóval biztonságosabb pénzügyi feltételeket és rendszert biztosít mind a betéteseknek, mind a tulajdonosoknak. Ezt Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője mondta csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Hoppál Péter ezt arra reagálva közölte, hogy Tóbiás József, az MSZP frakcióvezető-helyettese közölte, a jól működő, a vidék gazdaságának, szolgáltató iparának segítséget nyújtó takarékszövetkezeti rendszer megszűnt azzal, hogy értékesítik a TakarékBank állami tulajdonrészét.

A Fidesz szóvivője azt mondta, hogy mindez szánalmas próbálkozás arra, hogy a Gyurcsány-koalíció elterelje a figyelmet a Simon Gábor és az MSZP körül kialakult botrányról. Hozzátette: a magyar pénzügyi rendszer erősödése egyedül a külföldi bankoknak és az őket szolgáló Gyurcsány-koalíciónak nem érdeke.

A takarékszövetkezeti rendszer átalakítása csökkenti a kis méretű takarékszövetkezetek sérülékenységét és az ügyfelek kockázatát is - hangsúlyozta.

Hoppál Péter azt mondta, a rendszer átalakítása megháromszorozza, az eddig 5-ről 15 százalékra emeli a takarékszövetkezetek piaci részesedését.

Véleménye szerint amikor a szocialisták kormányoztak, tudatosan gyengítették meg a magyar tulajdonú pénzpiaci rendszert, a Fidesz-KDNP-kormány ezzel szemben fontosnak tartja a magyar tulajdonú takarékszövetkezetek segítését.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.