Harc a közlekedésben

Egy státusz szimbólum

Mindenki közlekedik. Ki így, ki úgy. Ki ezzel, ki azzal. Amióta Debrecenből közvetlen IC közlekedik Bécsbe, érdemes itthon hagyni a négykerekűt. Pláne, ha a vonat olyan teljesítményre is képes, mint minap, amikor sógorék a szerelvényt tetemes késéssel engedték el, ezért a késést mérséklendő, Hegyeshalomtól „hazáig” négy óra alatt „rongyolta” végig a négyszáz kilométert.

A teljesített idő kezd hasonlítani a Lajtától nyugatra elfogadott menettempóhoz.

Amióta Debrecenben nemzetközi repülőtér üzemel, néhány célirányt tekintve, megint érdemesebb a kocsikat a garázsokban hagyni. Akad egy-két járat, amellyel néhány óra alatt elrepülhetünk az öreg kontinens távolabbi pontjaira. Nem véletlen, hogy egyre többen élnek e lehetőséggel. Az airport utasforgalma tavaly dinamikusan emelkedett.

Többség azonban földhöz ragadt. Aszfalton rója a kilométereket. Megint hozzáteszem: ki így, ki úgy, ki ezzel, ki azzal… és ez az írás éppen erről szól.

A kétharmados zöm (nem a parlamenti viszonyokra utalok) rendeltetésszerűen használja a közutakat, épségben és hamar igyekszik eljutni A-ból B-be. A kivitelezéssel azért akadnak problémák: gyorshajtás, irányjelzés nélküli fordulás, elsőbbségadás szabályának megszegése, és még hosszan sorolható. A haladást nehezítik a gyalogosok és kerékpárosok is. Az autósok a biciklistákkal úgy vannak, mint a kutyák a macskákkal. Mindkét fél sokat tesz, hogy egyetlen szikra elég legyen az indulatok elszabadulásához. Ekkor, és persze más esetekben is, megy a nehéztüzérségi anyázás, le- és felmenők jelzőkkel illetése, cifra, többszörösen összetett mondatokban megfogalmazott, változatos tartalmú, váratlan fordulatokban bővelkedő káromkodás, miközben ők sem jobbak a „Deákné vásznánál”.

Tehát a többség így, úgy közlekedik. Ám az utakon jelen vannak a státuszszimbólum fétisesek, a szórakozók és néptanítók. A kék-fehér színekből összeállított emblémájúak (nem MTK) tulajdonosai, valamint a négykarikások következetesen szegnek meg minden létező közlekedési szabályt, csak azért, mert ők a legmárkásabb verdákkal döngetnek.

A szórakozók az utakon haladók bosszantására rendezkedtek be. Indokolatlanul fékeznek, kiteszik az irányjelzőt, ha valakik előznének. Ugyancsak előzésnél hirtelen gyorsítanak, nehogy lehagyják őket, miközben szemtelenül vigyorognak a bosszankodó autósok képébe.

A néptanítók a KRESZ betartására, a balesetmentes közlekedésre tanítanak. Ők maguk járnak elől a jó példával. Egy kocsisor végéről halált megvető bátorsággal, iszonyatos sebességgel, szembejövőket leszorítva, vágtatnak a sor elejére, hogy aztán a tempóból alaposan visszavéve, hatvannal kocogjanak, mögötte az átkozódó autósokkal.

Koptatják még az aszfaltot a vakok és gyengénlátók, akik tűző napon ködlámpával közlekednek, mert nem látnak. Való igaz, kell a pluszlámpa, annyira sötét az agyuk. A ködlámpázást a bunkóság fokmérőjévé választották.

Vannak a „ráérek, meg fő a benzintakarékosság” típusú vezetők, akik a négyesen hatvannal döcögnek, miközben fittyet hánynak, az erős ellenforgalom miatt, mögötte hosszú „csóvává” gyarapodó kocsisorra.

Útra merészkednek a „jaj, istenem, csak épségben odaérjek” női vezetők, akik három kézzel markolják a kormányt, fejük a szélvédőt veri, annyira figyelik az utat, no meg ötvenöttel repesztenek.

A vasárnapi autósok egész héten suvickolják járgányaikat, csakhogy hétvégén megtegyenek velük tíz teljes kilométert, naná hogy ötvennyolc km/h-val.

Az „én vagyok az erősebb” hitvallású vezetők többségét a kamionosok alkotják. Úgy is vezetnek (a románok pláne). Ha rajtuk múlna, egy-egy road king roncstelepnyi mennyiségű autó összezúzására is bátran vállalkozna.

A honi utakon rajtuk kívül is számtalan autósfajta közlekedik. Felsorolásuk meghaladná ezen írás terjedelmét. Ehelyett egy egyszerű megállapítással zárom soraim: szóval, a Kárpát-medence e kies 93030 négyzetkilométerén valahogy így közlekedünk.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.