A győzelem újra a Lokié

Bordás Réka  DVSC Kézilabda

Kisebb megingását korrigálva ismét kettő pontot szerzett a DVSC Schaeffler női kézicsapata. Köstner Vilmos tanítványai szombat este a Mosonmagyaróvár együttesén diadalmaskodtak a Hódos Imre sportcsarnokban. A lefújást követően 32-26 állt az eredményjelzőn.

Bordás Rékáék az MTK elleni fájó vereség után 12 ponttal várták a találkozót, míg a tabella alsó régiójában szerénykedő óváriak 4 egységgel érkeztek Debrecenbe.

Szűk fél perc telt el, Tóvizi Petra nyitotta a góllövők sorát. A találatra érkezett válasz is, majd nem sokkal később a vendégek hálóőre, Herczeg Lili is elkezdte „produkcióját”. Szoros küzdelem zajlott a pályán, de Vantara-Kelemen Éva zsinórban született kettő találatával átvette a vezetést a Loki. Gyors ütés-váltást követően újból az Óvárnál volt az előny, ezt pedig már Köstner Vilmos sem nézte tétlenül. Az időkérés látszólag felrázta a debreceni lányokat és bár szűk két percig nem változott az állás, a csendet Elke Karsten törte meg. A hazaiak lendületes játéka ellenére tartotta egypontos előnyét Bognár Róbert alakulata, ennek pedig egyik alapja Herczeg Lili kiemelkedő kapusteljesítménye volt. Egymás után mutatta be a látványos bravúrokat. 7-7-nél érezte a vendégek stábja, hogy nagy nyomás nehezedik rájuk, így ők is technikai szünetet kértek. Az első felvonás utolsó tíz percén belülre érve Bordás Réka eredményes megmozdulása adott extra lendületet a Vasutasnak, a vezetést innentől kezdve már nem is engedték ki a kezükből. Varsányi Nóra révén már négy egységnyire is felkúszott a különbség. A félidő csattanójaként Lancz engedett el egy kísérletet Oguntoye felé, a hajdúságiak kapusa pedig kissé elszámolta magát és kifejezetten laza mozdulata ellenére „kötényt” kapott.

A második játékrész 15-13-ról Szabó Dóra védésével indult. Ez a túloldalon is megtörtént, Bordás kísérletét Herczeg Lili hárította. Stabilizálódni látszott a Loki 2-3 gólos előnye. Bordás újabb találatára még jött felelet, de a beálló harmadik gólját már csak időkérés követte. Sorra születtek az értékes pontok, de a különbséget hosszantartóan nem sikerült sem csökkenteni, sem pedig növelni - egészen Bulath Anita 44. percben esett góljáig, amivel a DVSC immár magabiztosan, öttel vezetett. Az Óvár nem adta fel a reményt és Hajtai Vanessza révén kettőre is ledolgozták hátrányukat. A hajrában Horváth Bernadettre Tóvizi Petra felelt, ezt a gólváltást pedig hat percen át tartó hazai roham követte. Kovács Anna harminc fölé juttatta csapatát. Katona Flóra dobta a vendégek utolsó gólját, Bulath Anita a cívisvárosiak részéről hasonlóképp cselekedett, Triffa Ági pedig egy védéssel feltette az „i”-re a pontot és lezárta a meccset. A végeredmény: 32-26.

Vantara-Kelemen részéről nem maradt el a már-már menetrendszerűnek is nevezhető első félidei cunder sem. Bár jobban kezdett a mosonmagyaróvári csapat, a kisebb hibákat szerencsére hamar sikerült Köstner-mesternek orvosolnia és az összerendeződésnek meg is lett az eredménye.  Jövő szombaton a lányokra nemzetközi megmérettetés vár, hiszen a szerb Jagodina látogat a Hódosba. A Leverkusen elleni oda-vissza siker és ez a bajnoki győzelem mindenképpen pozitív előjelek a szombati csatára nézve. A tét immár az EHF Kupa főtáblája lesz.

Barna Marci

DVSC SCHAEFFLERMOTHERSON MOSONMAGYARÓVÁR 32–26 (15–13)
DEBRECEN: Triffa – Varsányi 2, KOVÁCS ANNA 4, BULATH 6 (2), TÓVIZI 3, Deszpotovics 5, Vantara-Kelemen 3.

Csere: Oguntoye, Szabó D. (kapusok), Karnik Sz. 2, Vámos P. 1, Karsten 1, BORDÁS 3, Arany 2, Szabó P.

Edző: Köstner Vilmos

MOSONMAGYARÓVÁR: HERCZEG – Katona F. 3, Popa 1, Hudák 3, de Souza 2, Horváth B. 1, Hajtai 2.

Csere: Dányi (kapus), TILINGER 8 (3), LANCZ 4, Kellermann 2.

Edző: Bognár Róbert

MESTERMÉRLEG

Köstner Vilmos: – Nehéz mérkőzésre számítottunk, így is lett! A hatgólos különbség nem rossz, de érzésem szerint ezen a napon sokszor nem volt ennyi a két csapat között. Játékunkon van még mit javítani, de minden erőnkkel azon leszünk, hogy a vb-szünetig hátralevő három meccsen az idény eleji formánkat produkáljuk.

Bognár Róbert: – Szerettük volna az DVSC heti botlása utáni mélypontot kihasználni. Az ötvenedik percig jól is tartottuk magunkat, aztán sajnos kijött a két csapat közti különbség. Hazai pályán talán szorosabb eredményt érhettünk volna el, de Debrecenbe általában nem nyerni járnak az ellenfelek.

(forrás: DVSC Kézilabda)

 

 

 

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.