Ferenc pápa: átkozottak, akik a háborúkkal pénzt keresnek

Vatikánváros, 2015. november 19., csütörtök (MTI) - Átkozottaknak nevezte a fegyverkereskedőket és mindazokat, akik anyagi előnyből háborúkat robbantanak ki Ferenc pápa a Vatikánban csütörtökön bemutatott misén. 

 „Átkozottak, akik a háborún dolgoznak, miközben a békéért cselekvők életüket veszítik!” - fogalmazott a katolikus egyházfő.

Ferenc pápa már többször felemelte szavát a fegyverkereskedelem ellen, de most fogalmazott a legélesebben 

A pápa vatikáni lakhelyeként ismert Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott misén kijelentette: a világ semmit sem tanult a múltból, nem értette meg a béke jelentőségét, ehelyett továbbra is háborúzik.

Az egyházfő hangsúlyozta, hogy az első világháború és az összes többi konfliktus „felesleges öldöklés” volt.

Ferenc pápa megismételte gyakran hangoztatott véleményét, miszerint ma is „világháborúban” élünk, olyan háborúban, amely a világ különböző részein egyszerre zajlik. „Közeledik a karácsony: fények, ünneplés, kivilágított fák, betlehemek...Minden álca: a világ továbbra is háborúzik” - mondta Ferenc pápa. 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.