Ferenc pápa apostoli buzdítása magyarul

Budapest, 2014. február 11., kedd (MTI) - Megjelenik magyarul Ferenc pápa Az evangélium öröme kezdetű első, önállóan írt apostoli buzdítása csütörtökön. A magyarországi kiadásra már csaknem ötezer előjegyzés érkezett - tájékoztatta a művet kiadó Szent István Társulat kedden az MTI-t.

Rámutattak: pápai megnyilatkozás iránt ilyen nagyfokú érdeklődés több mint két évtizede nem volt tapasztalható. Úgy fogalmaztak: a nagy érdeklődés a nem hívők körében is megmutatkozik, „hiszen a vatikáni reformok, valamint az emberek számára is oly lelkesítő, szívhez szóló nyilatkozatai és cselekedetei sokak érdeklődését felkeltették”.

Az evangélium öröme a tavaly márciusban megválasztott pápa programját foglalja össze, a pasztorációs szolgálat és az egyház szerkezetének reformjával, valamint a pénzpiac átalakításával is foglalkozik.

Ferenc pápa megfogalmazása szerint az apostoli buzdítás „az egyház következő évekre szóló útját” tartalmazza. Ebben az egyházfő nyitottabb, a mai világ kihívásaihoz alkalmazkodó, a társadalom peremén élőket segítő egyházi missziót szorgalmaz s az egyház szerkezetének a reformját.

A dokumentum hangsúlyozza, hogy az egyház működésének eddigi túlzott centralizációja „komplikálttá tette az egyház életét és a missziós szolgálat lendületét”. Ferenc pápa az egyház testületi vezetését, az egyházmegyék autonómiájának erősítését említi.

A pápa hasonló fordulatot remél a gazdasági-pénzügyi piactól, bírálja a globális gazdasági rendszert és a „pénz idealizálását”. Felszólítja a világ vezetőit, szálljanak szembe a szegénységgel és az egyre növekvő egyenlőtlenséggel. Arra kérte a politikusokat, hogy biztosítsanak minden embernek „méltóságteljes munkát, oktatást és egészségügyi ellátást”.

Az egyháznak és a politikának figyelmet kell fordítania a szegénység és az elesettség új formáira, közöttük a hajléktalanokra, drogfüggőkre, menekültekre, az egyre magányosabb idősekre - teszi hozzá.

Az apostoli buzdításban arra kéri a muzulmán országokat, biztosítsák a vallásszabadságot a keresztényeknek, „tekintettel arra a vallásszabadságra, amelyet az iszlám hívők élveznek a nyugati országokban”.

A dokumentum kitér a születendő gyermekek védelmére, amely „nem ideológia, hanem az emberi jogok védelme”; a nőknek az egyházban való szerepére és az egyházi házasság után elváltaknak a szentségekben való részesítésére is, amelyről az apostoli buzdítás szerint az idei rendkívüli szinóduson születhet döntés.

Ferenc pápa tavaly nyáron spanyol nyelven írta meg az apostoli buzdítást.
Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök korábban az MTI-nek úgy nyilatkozott: Ferenc pápa apostoli buzdításával olyan iratot tett közzé, amely a reformáció szellemének is megfelel, és az evangélikusok is bármikor bátran felolvashatnák a szószékről, mert az evangelizációt és a missziót állítja középpontba.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.