Feltámadás a Nagyerdőn

Dzsudzsák Balázsék az utolsó pillanatig küzdöttek  Fotó: DVSC

Négy perc sok mindenre elegendő. Ezúttal inkább pozitív értelemben említem ezt, hiszen ennyi idő alatt az is megtörténhet, hogy a DVSC labdarúgói a Nagyerdei Stadionban hosszabbításban egyenlítsenek, majd fordítsák meg a mérkőzést a győzelemért. Így történt szombat este.

A pálya fagyos gyepére a 2023-mas idényben eddig veretlenül menetelő Vasutas mezében tizenegy mindenre elszánt úriember futott ki, hogy a Győr elleni kínkeserves továbbjutást követően a bajnokságban a Paks gárdáján is kifogjon. Csaknem két és félezer szurkoló várta a helyszínen, hogy székéről felugorva ünnepelhesse a hazai gólokat. Habár a tábor ismét osztódni kényszerült a kézis lányok Európa Liga meccse miatt, a kapu mögött tisztes létszámban álltak fanatikusok.

A találkozó pedig sem Srdjan Blagojevic legénysége, sem a szurkolók számára nem kezdődött jól. A pályán alapvetően a győri produktumra emlékeztető lassú, gólra alig törő, többnyire a középpályán erőltetett passzokból felépített játék zajlott. Az atomvárosiak előtt adódott egy-két lehetőség, de negyvenöt perc alatt - érthető okokból - egyik gárdának sem sikerült a kaput bevennie. A fordulás után a Loki jócskán beszorult, amit a zöldek ki is használtak, Varga megszerezte a vezetést. Úgy tűnt, nincs remény, érkezik az idei első vereség. Ezt hittük a rendes játékidő, azaz 90 perc leteltéig.

A hosszabbítás percei zajlottak. Bódi Ádám baloldali szöglete a 92. percben intenzíven csapódott középre. Dreskovic felugrott, akárcsak az aréna közönsége, hiszen a labda a hálóban ért földet: 1-1. Egyezzünk ki döntetlenben! - szóltak a paksiak. De Dzsudzsák Balázséknak esze ágában sem volt ilyesmivel foglalkozni. A kapitány szabadrúgása jó harminc méterről szállt az ötös felé. Dorian Babunski a földre vetődött, nyújtózott, eltalálta a labdát, a játékszer eltalálta a kaput, a hálóőr azonban bele sem tudott érni a lövésbe. A 96. percben, mindössze 4 játékperc leforgása alatt támadt fel a Debrecen, megfordítva a Paks elleni találkozót. Ezzel a diadallal a Loki nem csupán veretlen maradt idén, hanem előzött is, így a DVSC immár a negyedik, maga mögé utasítva a felcsútiakat. Folytatás 19-én Kispesten, február 26-án pedig rangadó: DVSC - FTC.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.