Az embernek egy élete van. Kinek rövidebb, kinek hosszabb idő adatik. Általában az öregedés hajnalán, az első számvetéskor derül ki, mennyire rosszul sáfárkodtunk a ránk mért élethosszal.
Mint a madárguanó, úgy rakódik bennünk a tapasztalat, az ismeret. „Élemedett” korunkra eszmélünk rá, mennyire kevés ahhoz képest, amennyit elsajátíthattunk volna. Egyetemi filozófia tanárom magyarázta: minél több tudás halmozódik fel valakiben, annál inkább érzi, mennyire keveset tud. Szerinte attól gondolkodó az ember, hogy tudja, mit nem tud, azaz „a nem tudás tudása, az igazi tudás”.
Valami hasonló serkent. Magammal szembeni állandó elégedetlenség hajt. Így az elmúlt szombaton is három kulturális esemény meglátogatására vállalkoztam.
Idén is a Fórum környéke adta a helyszínt az Ünnepi könyvhétnek. Bizony elszomorító volt a látvány. Főleg antikváriumok kínálták portékáikat. Újdonságokra mindössze három sátorban leltem. Az új könyvek szegényes seregszemléje is példázza a magyar könyvkiadás válságát. A legnagyobbak, az Alexandra és az Ulpius csődközeli helyzetben vergődnek. A kisebbek minimális példányszámban dobnak piacra novumokat. A debreceni könyvünnepre leginkább a „pangás” a legmegfelelőbb jelző.
Ismerősömmel találkozva említettem, hogy Grecsó Krisztián legújabb munkájára lennék kíváncsi. Szerinte a szerző túljutott a zeniten, csak ismétli magát. Dacból is megvettem. A regényt mindenképpen szembesíteni kívántam ismerősöm véleményével. A „Megyek utánad” egy ember életét meséli el, szerelmei történetein keresztül. Szerintem lebilincselő olvasmány, bár lehet, ebbéli véleményemmel egyedül maradok.
Dombi Tibi dedikált. Éppen a könyvhétre jelent meg a lokista ikon életrajzi könyve, a „Bombázó”. Mégse hozzámentem. Egy magányos öregúr előtt mindössze néhány könyv árválkodott. Címük: „Szigorúan titkos iratok”. Az ősz férfiban Mónus Imrét, a hajdúböszörményi levéltár volt igazgatóját ismerhettem meg. Szívesen beszélt kiadványáról. Még aktívként bukkant munkahelyén három poros dobozra, benne felbecsülhetetlen értékű iratokkal. A két világháború között Hajdúböszörmény vezetéséhez érkezett, titkosított levelezés példányait találta meg, s adta közre. Az értékes munkát természetesen megvettem.
Az este Tokajban ért. A város több pontján zajlottak a Borfesztivál rendezvényei. Jómagam, a tavaly átadott Fesztiválkatlan előadására ültem be. „A Tokaji aszú” c. operettet mutatta be a Veszprémi Petőfi Színház társulata, Szilágyi Tibor rendezésében. Szilágyi László és Eisemann Mihály műve 1940 legkomolyabb színházi sikerének bizonyult. Közkívánatra a háború végéig műsoron tartották. A történetet filmre is vitték, melyben a kardos asszonyság, Tarcali Darázs Katalin alakítója Fedák Sári volt. A szerzőpáros számtalan ismert művet jegyzett. Ilyen az „Én és a kisöcsém”, a „Hyppolit, a lakáj”, és a „Zsákbamacska”. „A Tokaji aszú”-ban is akadnak fülbemászó dallamok (Fáj a szívem, Pénz beszél, Május van, Az orgona).
Az előadás szünetében a nagyérdemű Tokajról készült képzőművészeti alkotásokat nézhetett meg. A különböző technikával alkotott képek fajsúlyosabb kikapcsolódást jelentettek az operett limonádé stílusa közben. Persze voltak, akik inkább a büfét választották. Tették ezt a hőség okozta folyadékvesztés pótlása okán, ám az igazi indoknak a Juventus–Barcelona BL-meccs bizonyult.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás