Döntetlen „felkészülés” a cseh ellenfélre

Kovács Anna támadása  Fotó: Derencsényi István

Kisvárdán vendégszerepeltek a DVSC Schaeffler kézis lányai a szerda esti, hétközi fordulón. Végig kiélezett meccs zajlott a pályán, de az utolsó pillanatokban már nem a Lokinak dolgozott az idő, a hazaiak azonban nem tudtak élni a meccslabdával. Végül 28-28-as döntetlen született.

A találkozót épp két egykor Vasutas-mezben kézilabdázó hölgy pillanatai indították. Pásztor Bettina védte Kovács Anna lövését, majd az első gólt bő három perc elteltével Siska Pálma jegyezte. Kovács egyenlített és szoros csata vette kezdetét. A hajdúságiak válogatott átlövője a vezetést is megszerezte a Lokinak, a várdaiak azonban szervezett akcióikkal hamar visszafordították az állást. A tízedik percben Habánkova hetese után kettővel meg is lépett Bakó Botond alakulata. Pásztor Bettina újabb látványos hárításai következtek, a Kisvárda pedig növelte előnyét. Negyed óra elteltével Bulath Anita büntetője lendítette át a Debrecent a holtponton, felzárkóztak a lányok vendéglátóikhoz. A hazai időkérés nem vett visszább a DVSC lendületéből és Bulath ismét előnyhöz juttatta csapatát. A játékrész hajrájában egyetlen gólon folyt a küzdelem. Döntetlennél Karnik Szabina rontott, majd Pásztor védte a lövését, de a harmadik kísérlet – bár Pásztor beleért még – egyetlen másodperccel a vége előtt a hálóban kötött ki. Köstner Vilmos csapata egy gólos vezetéssel várhatta a második felvonást. Az állás 13-14.

Vámos Petra nyitotta a második félidőt, Kovács Anna pedig háromra növelte a Vasutas előnyét. Mondhatni, már menetrendszerűen újfent kialakult a döntetlen – egy gól tendencia, hosszabb távon egyik fél sem tudott meglépni. Úgy tűnt, a Loki jó ritmust vett fel, hiszen kétgólos vezetésnél kettő perces pihenőre küldték Kovács Annát, de Bulath Anita tartotta a frontot és a Kisvárda nem tudott faragni hátrányából. Kovács góllal tért vissza és a hajdúságiak kapujában Oguntoye Viktória ihletett pillanatai is elérkeztek. Az összecsapás végéhez közeledve egyre inkább úgy tűnt, a Habánková-Siska kettős vezérletével a szabolcsiak győzelemért szeretnének támadni az utolsó pillanatokban. Utóbbi eredményes akciójával megszűnt a különbség és eljött a találkozó hangulatbeli csúcspontja. Az amúgy is izgalmas végjátékot hozó csatározás 59. percében Triffa védett, de belülvédekezés miatt hétméterest fújtak a második félidő utolsó perceiben több megkérdőjelezhető ítéletet hozó bírák. Siska értékesítette. Az utolsó találat látványos befejezéssel Vámos Petra nevéhez köthető. Záró mozzanatként futóóra mellett járt szabaddobás a hazai csapatnak, ez lehetett volna a meccslabdájuk, de lövésre már nem hagytak időt. A végeredmény: 28-28.

A Debrecen támadójátéka elegendő lehetőséget kínált arra, hogy sikerüljön elhozni a két pontot Várdáról. Csupán az utolsó percekben, döntetlennél elkapkodott letámadásokon múlt, hogy nem sikerült győztesen zárni az estét. Mindezektől függetlenül dicséret illeti a lányokat a végig rendkívül harcias mentalitású kézilabdáért. Csalódottnak lenni pedig annál inkább nem szabad, mert a nagy megmérettetés még hátra van a héten. Szombaton 14 órától hazai pályán is megkezdi EHF-csoportkörös szereplését Köstner Vilmos csapata. Az ellenfél a cseh Banik Most lesz.

A rendezvény biztonságáért felelős szervek tavalyi, országosan nagy visszhangot verő, túlzó eljárása után most kifejezetten nyugodt körülmények között zajlott le a mérkőzés. A népes és lelkes debreceni szurkolótábor parádés hangulatot teremtett a kisvárdai sportcsarnokban.

KISVÁRDA-MASTER GOOD SE – DVSC SCHAEFFLER 28–28 (13–14)
KISVÁRDA: Pásztor B. – UDVARDI 2, HABANKOVÁ 8 (6), Dudás 1, Milanovic-Litre 3, SISKA 7 (1), Milosevic 1. 

Csere: Lajtos (kapus), Iknyeva 3, Smid, DOMBI 3, Orbán A., Premovics, Rocha.

Edző: Bakó Botond

DVSC: Triffa – Arany 1, KOVÁCS ANNA 8 (1), Karnik Sz. 1, Tóvizi 1, Vámos P. 3, VANTARA-KELEMEN 5.

Csere: Oguntoye, Szabó D. (kapusok), BULATH 8 (5), Bordás 1, Karsten, Varsányi. 

Edző: Köstner Vilmos

MESTERMÉRLEG

Bakó Botond: – Azt kértem a csapatomtól, hogy ne ijedjünk meg a Debrecentől. A meccs elején meg tudtuk fogni a vendégek gyors játékát. Később sok gondot okozott az egy-egy elleni játékok levédekezése. Úgy érzem, tudunk előre lépni játékban.

Köstner Vilmos: – Közepes színvonalú, nagyon küzdelmes meccs volt, amely igazságos döntetlennel zárult. Nem tudtuk megtartani második félidei előnyünket, mert jól küzdött a Kisvárda, sok olyan gólt kaptunk, amire készültünk és sebességben is elmaradtunk a törökországi kupameccsen látottaktól. Nem tudtuk pótolni a hiányzó Deszpotovicsot.

Barna Marci

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.