DVSC-kézi: sok hiba, szoros csata az MTK ellen

Zárt kapus mérkőzés volt a vendégek kérésére

Felkészülési találkozót vívott a DVSC Schaeffler szerdán kora este a Főnix Csarnokban. A meccs zártkapus volt.

A lokista lányok széteső védelme rendre helyzeteket teremtett a vendég MTK előtt, Köstner Vilmos azonban a második félidőre valamelyest rendezte a piros-fehérek felállását. Végül 36-34-es hazai diadal született.

A Főnix lelátója csendes volt, hiszen az elmaradt váci edzőmeccs helyett látogatott ide az MTK, ők pedig kérték a zártkaput. Az általában kellemetlen ellenfélnek számító kék-fehérek most is megleckéztették vendéglátójukat. Az összecsapás szorosan indult, fej-fej mellett haladtak a felek. Golovin Vlagyimir tanítványai nem engedték ellépni a Vasutast, igaz ez látszólag nem is sikerült volna olyan könnyen Jelena Despotovicéknak. Az átlövő bombáját követően 3-3 állt az eredményjelzőn. Az első tíz percben egyértelműen kiütköztek a debreceniek védelmének kisebb-nagyobb hibái. A szellős fal résein keresztül szabadon törhettek be a fővárosiak. A túloldalon sem haladt zökkenőmentesen a kézilabda. Tóvizi Petra ziccerből találta telibe a keresztlécet, mire Köstner Vilmos alaposan leteremtette az ifjú beállót. A tizenegyedik percben a hajdúsági mester időt kért, remélve fejmosása eredményességét. Rövid időn belül Alekszandra Vukajlovics ismétlésből volt eredményes, majd Hornáyk Dóra és Pál Tamara „hetesváltása” után 10-10 állt az eredményjelzőn. Az első felvonás hajrájához közeledve valamelyest javulás kezdett beállni a hazai kapu előtt, az ellenfél térfelén azonban sok volt a bizonytalanság. Vámos Petra hezitálását követően megint Köstner-mester szólalt fel indulatosan. Hiába a támadásbeli hibák, a fal egyre szorosabbá vált, erre pedig Giegerich is ráerősített a kapuban egy bravúrosan hárított ziccerrel. A szünetben 17-15 volt az állás.

A második játékrészre egyértelműen extra motivációval léptek ki a DVSC kézisei. Vámos két bombával négyre növelte a Loki előnyét, aztán Vantara-Kelemen Éva is bevette a junior világbajnok Suba Sára kapuját. A fiatal hálóőrre mégsem ezek a pillanatok voltak jellemzőek, hiszen a későbbiekben rendre tetszetős megmozdulásokkal védte csapata „portáját”. A budapestiek át is vették a vezetést, az állás 24-25 volt. Kovács Anna hátára vette a Lokit és valóságos vezérré vált. Egy lerohanás befejezése az ő feladatává vált és gólja után, 29-28-nál újra a Vasutas vezetett. Bár nagyobb különbséget kiharcolni nem sikerült, a koncentráltabb második félidőnek megérett a gyümölcse. A gólgazdag felkészülési mérkőzés végeredménye: 36-34.

A legeredményesebb Debrecen-játékos, Kovács Anna összesen 8 gólig jutott, őt Vámos Petra követi 6-tal, Despotovic és Vantara-Kelemen pedig egyaránt 5 alkalommal volt eredményes.

Barna Marci

 

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.