Debreceni repülőtér: százezer utas

Debrecen, 2014. szeptember 1., hétfő (MTI) - A százezredik utast köszöntötték hétfőn a debreceni repülőtéren: a Londonban dolgozó nagyváradi lánynak ajándékcsomagot adott át Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és Herdon István, a repülőteret üzemeltető Xanga cégcsoport vezérigazgatója.

Néhány perccel azután, hogy a London-Lutonba tartó gép felszállt, először landolt Debrecenben az Utair légitársaság Moszkvából érkező charterjárata.

Moszkvából három hetes turnusokban hoznak gyerekeket rekreációs célból Hajdúszoboszlóra. Az idei év oroszországi charterlánca hat járatpárból áll, a járatok december közepéig közlekednek az orosz főváros és Debrecen között - ismertette Herdon István.

Reményeik szerint a charterlánc 2015-ben is folytatódik Moszkva és Debrecen között, növelve a repülőtér forgalmát, amely az idei évben már meghaladja a 150 ezer utast - fűzte hozzá a vezérigazgató.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.