DEAC-kosár: türelem!?

A kecskeméti Wittman Krisztiánt támadják a debreceniek Fotó: BAON.hu

A DEAC kosárlabdacsapata immár harmadik mérkőzését is megvívta az idei bajnokságban. A mérleg egyelőre nem túl kecsegtető: két vereség mellett egy „laza” győzelem.

A soproni súlyos bukást követően hazai pályán a kifejezetten gyengén játszó Nyíregyházán erődominanciát gyakoroltak David Dedek tanítványai. Jogosan bizakodhattunk a látottak alapján, hátha Kecskemétről sikerül esetleg pontokat rabolni. Mégis a rutin győzött, az egyetemi gárda ismét súlyos vereséggel tért haza. Miután az első két negyedben jelentős fölényre tettek szert Drenovacék, a KTE magabiztosan, a fekete-fehérek játékát kiválóan olvasva vertek 18-at a cívisekre.

Ami azt illeti, nem mehetünk el szó nélkül a debreceniek edzőjének egyébként kifejezetten szimpatikus nyilatkozata mellett. Harmadik bajnoki utáni megszólalásában is hálát mondott a szurkolónak, vagy egyáltalán megemlítette a DEAC szimpatizánsait. Ez már önmagában korrekt és bizalomra adhat okot a lelátó népétől a mester felé. Egy szó azonban, amelyet hangsúlyozott, kimondottan jelentős lehet: türelem. Dedek-mester türelmet kért, hogy a teljesítmény jelentősen javuljon. A türelem szempontjából viszont egy cseppet aggasztó, hogy az idei forma meglepően kezd hasonlítani a tavalyi, tavalyelőtti teljesítményre. A hazai pálya támogatása a mi malmunkra hajtja többségében a vizet, de az idegenbeli mérkőzések rendre fejfájást okoznak. Ezen pedig még az sem segítene, csupán némi lélektani megnyugvást biztosítva, ha a következő mérkőzésen, az Oláh Gábor utcán sikerülne megfogni a legutóbb otthon váratlan vereségbe futó Falcót.

A türelem természetesen megoldás lehet, hiszen még a szezon elején vagyunk. A felkészülési meccsek során is történt keretbeli változtatás, így van még hova összeszoknia a srácoknak. Viszont a türelem is véges. Ez esetben pedig már a viszonylag korai, címvédő elleni rangadó is vízválasztó lehet. A lehetőségeket tekintve a hosszú és kimondottan fiatal kispad is a DEAC mellett szólhat, különösen, hogy tavalyhoz képest a kezdőben is bőven lehetőséget kapnak fiatalok, mint például a kimondottan hasznosan kosarazó Gáspár Mátyás, vagy a vajkezű Mócsán Bálint.

A légiósokat tekintve sem panaszkodhatunk, hiszen a fizikum és a képzettség nem hiányzik a kosarasainkból. Csak a győzelmek hiányoznak, ami pedig a mutatkozó technikai hibákban és a kapkodásban gyökerezik: a palánk alóli kosárszerzés rendre gondot okoz, kis szerencsével másod-harmadesélyből sikerül a gyűrűt eltalálni. Ennek ellenére egyet kell érteni David Dedekkel, hiszen három meccs után a türelem egyelőre meg kell, hogy legyen a csapat iránti bizalommal együtt. A lehetőség kétségtelenül adott a csapatban, hogy a felsőházi célokat elérje, de a Kecskemét által jelenleg vezetett mezőnyt tekintve komoly és szakadatlan koncentráció szükséges ahhoz, hogy kettő ponttal sikerüljön zárni a mérkőzéseket, a jelenlegi teljesítmény és játéktechnika ehhez viszont még sajnos elég kevésnek tűnik.

Barna Marci

DEAC: Scott 12, GUMBS 17/9, DRENOVAC 18/3, Gáspár 8/6, Tóth 4 csere: Taylor 2, Polyák 8/6, Balázsi -, Garamvölgyi -, Neuwirth -, Kenéz -,Hőgye -.

vezetőedző: David Dedek

David Dedek: A mérkőzés elején minden az elképzeléseink szerint alakult, jól járt a labda támadásban, jó volt a helyzetkiválasztásunk, és a védekezésünk is kellően agresszív volt. A  második negyed végén felhoztuk az ellenfelet magunkra, akik visszajöttek a mérkőzésbe, esélyt hagytunk nekik, hogy lendületbe jöjjenek. Úgy jöttek ki a második felidőre, ahogy kell, nagy energiával kosárlabdáztak, mi pedig egyénieskedtünk és puhák voltunk, így teljesen megérdemelten fordítottak és nyerték meg a mérkőzést. Bár voltak jó periódusaink, az első idegenbeli fellépésünknél sokkal jobban játszottunk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy ilyen hosszú rövidzárlataink legyenek. Van másfél hetünk, hogy visszatérjünk az alapokhoz, kijavítsuk a hibákat, szeretnénk hazai pályán javítani a Falco ellen. A szurkolóinktól még egy kis türelmet szeretnék kérni, ezúton is köszönöm, hogy a legutóbbi hazain csodálatos hangulatot varázsoltak, a címvédő ellen is hatalmas szükség lesz rájuk.

Gáspár Mátyás: Úgy kezdtünk, ahogy azt elterveztük, utána viszont visszaesett a játékunk, és beleragadtunk ebbe a mocsárba. A szünetet követően is lendületben maradt a KTE, fordítottak, és megérdemelten nyertek.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.