DE – mindig a legjobbak közt

A Debreceni Egyetem főépülete

A Debreceni Egyetem az idei egyetemi rangsorok és felvételi adatok alapján is az élvonalban állja meg a helyét. Mind Magyarországon ott van a legjobbak közt, mind a nemzetközi porondon. Ráadásul akadt olyan ranglista is, amelyen a legjobb magyar intézményként szerepelt.

A DE idei felvételi arányai rekordot döntöttek, hiszen szeptembertől több mint nyolcezer elsőéves hallgató kezdi majd meg tanulmányait a cívisvárosi intézmény valamely tudományterületén. Ez az adat annál nagyobb büszkeségre ad okot, hogy a debreceni a legnagyobb vidéki egyetemként működik hazánkban, ráadásul jogelődjeit tekintve az egyik legrégebbiként is, alapjainak 1538-as letételével. A magyarországi egyetemek listáján – összevetve azt is, hogy immár a főiskolai státuszt is egyetemek vették át – az igencsak előkelő negyedik pozícióban menetel a DE. Ugyanezt a helyet kapta meg nemzetközi porondon is a magyar intézmények között. Mindez egyértelműen azt támasztja alá, hogy mind oktatási, tudományos és közösségi téren is kifizetődő a hallgatók döntése, hogy ezt az intézményt választják. Hosszútávon pedig humán és reál, természettudományi téren is kimagasló, versenyképes, nemzetközi, sőt, világszínvonalú képzést nyújt hallgatói számára. A 2023-as esztendőben ráadásul olyan törekvéseket megvalósító egyetemek listáján is szerepelt a DE, amely rangsorban rajta kívül egyetlen felsőoktatási intézmény sem kapott helyet Magyarországról. Az ENSZ fenntarthatósági céljait maradéktalanul megvalósító egyetemek világlistáján a Debreceni Egyetem egyedüliként képviselte hazánkat, városunkat.

S, hogy ne csupán a tömény tudományról essék szó, egyre nagyobb sportcsaláddal, egyedülálló közösséget teremtve a debreceni az ország legnagyobb sportegyeteme. A helyi klub ugyanis, a néhány napja immár harmincharmadik szakosztályát is megalapító DEAC csapatai, sportolói rendre az élvonalat, az első- és másodosztályú sorozatokat erősítik, így például a kosárlabdázók, kézilabdázók, röplabdázók, futsalosok, illetve remélhetőleg hamarosan a focisták is. Egyéni szinten pedig jókora világsikerek is születnek, gondoljunk például csak Kozák Lucára. Ráadásul az egyetemi sport párját ritkító kezdeményezése a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa, amelyet már gálán is elismertek szabadidős sporteseményként. A kulturális élet pedig ugyancsak példa nélküli az egyetemi bulihelyekkel, elsősorban pedig a Campus Fesztivállal.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.