CÍVIS SZÉGYENFOLTOK: Szeméttermő kiserdő

A művészet fala

Sorozatunk végtelen folyammá dagadhatna, annyi debreceni szégyenfoltról lehetne írni. Na, mondok, nézzük már meg, mi a helyzet a Fényesudvar mögötti kiserdővel, ami arra lenne hivatott, hogy lefékezze vagy egyenesen lenullázza a tömbházak falához verődő vonatzajt. (Jut eszembe, Romániában blokk a nevük a panelházmagaslatoknak).

Használt-e a közmunka, a pártos honfi-izzadság, amit pártunk és kormányunk megélhetési lehetőségként, netán „életpályamodell” gyanánt ad a népesség kezébe. Azazhogy csak adott, mert már ahhoz se lehet hozzájutni. Aszongyák az érintettek, a csak választás idején fontos emberek, a semmitlenek, hogy már csak osztályvezetőtől felfelé tudja elintézni valaki, hogy az unokaöccse vagy a szomszéd kislány kapjon három hónapra közmunkát, amelyből meg tudja venni a napi 20 deka fejadagkenyeret, amely megmenti a kihalástól.

Ilyen a Fidesz-mennyország, ez kell a magyarnak, be is bizonyította a nép. Az Isten adta „níp” már megtanulta Jézus Krisztust, a Fidesz akkora macsalinokat ad neki, hogy csak úgy sóriázik bele, oszt oda tartja a másik képét is: üssél csak madárkám, lelkem szottya. Szerintem már az európai népek is sajnálják, hogy a magyar európai nép, annyira szánalmas ez a jobb sorsra nem érdemes etnikum a választásaival.

E „magaspolitikai” kitérő után bucskázzunk ismét a kutya- és emberürülékes kiserdőben, amely oly kedves a helyi helytörténeti körnek. Kutyák sétáltatják gazdáikat a fák közötti keskeny utacskákon, s igen sok szemét éktelenkedik mindenütt. De az igaz: láttam már sokkal szemetesebbnek ezt a vidéket. Igen gyakran annyi itt a hulladék, az orvul lerakott szemét, hogy az már egy kelet-indiai város kültelkét idézi. Átnézünk a sínen, s látjuk, hogy a suttyóművészet megdicsőítette magát az épületes falfirka-undormányokban, s a parkolóház is el van látva a Kósa Lajos által hőn szeretett művészeti alkotásokkal. (Ő ezeket művészetnek nevezte, s aszongya, hát ezeknek is helyük van egy olyan metropolisz világában, mint Debrecen. Ha nem lennének, ő meg is sértődne nyilván: hát Debrecen már egy falmocskolásnyi lefekáliázást sem érdemel?)

Szóval így…

Fogarasi Simon 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.